NASCAR: Kizárták Hamlint és Buscht, Elliott örökölte meg a győzelmet Poconón
Újabb fejezetéhez érkezett el Denny Hamlin és Ross Chastain magánháborúja a Pocono Racewayen.
A két versenyző az elmúlt időszakban többször is konfrontálódott egymással, az esetek többségében pedig a JGR-es lett a szenvedő alany.
Nem csoda, hogy Hamlin a gatewayi futam után – amelyen Chastain felmatricázta őt a falra – ellentmondást nem tűrően kijelentette, hamarosan bosszút fog állni.
A megtorlás pedig úgy fest, a pennsylvaniai trioválon jött el.
Húsz körrel a leintés előtt a győzelemért csatáztak, aminek során Hamlin egyszer csak a felső ívre húzódott, a fal felé terelve ellenfelét.
Chastain bele is csapódott, majd onnan visszacsúszva begyűjtötte Kevin Harvickot is.
A Trackhouse Racing pilótája sértetlenül szállt ki az 1-es Chevyből, kiesése révén pedig meg kellett elégednie a 34. hellyel.
Hamlin viszont elsőként haladt át a kockás zászló alatt.
„Azt hiszem, ezzel már pár hónapja tartozott nekem” – nyilatkozta Chastain az NBC-nek.
Arra a kérdésre, hogy ezzel már egálban vannak-e, így válaszolt:
„Nem tudom.”
Hamlin nem jelentette ki nyíltan, hogy ez már az általa beharangozott bosszú volt.
„Mit akarnak, mit tegyek? Mit várnak tőlem? Én adtam neki helyet, Chastain azonban kifogyott a versenypályából.”
Bő másfél órával később viszont már ő sem mosolygott.
A NASCAR ugyanis hivatalosan bejelentette, hogy Hamlin 11-ese, valamint csapattársa, a másodiként célba ért Kyle Busch 18-as Toyotája egyaránt megbukott a technikai ellenőrzésen.
Ennek következtében mindkettejüket kizárták a versenyből, amelynek nyertese így az eredetileg harmadikként célba ért – vezető pozícióban egy másodpercet sem töltött – Chase Elliott lett.
A NASCAR tájékoztatása szerint a szabálytalanság az autó elsülső részét érintette, amelyen olyan anyagot találtak, aminek nem lett volna szabad ott lennie, egyúttal pedig hatással volt az aerodinamikára is.
Bővebb információt egyelőre nem adtak ki, a Joe Gibbs Racingnek azonban joga van fellebbezni a döntés ellen. Ezen szándékukat helyi idő szerint hétfő délig jelezhetik.
Az érintett autókat viszont ettől függetlenül mindenre kiterjedő vizsgálat alá vetik a NASCAR észak-karolinai kutatási és fejlesztési részlegén.
Arra a kérdésre, hogy miért nem fedezték fel a problémát már a futam előtti ellenőrzésen, a szervezet azt a választ adta, hogy akkor nem nézik át az autók minden területét. A kérdéses rész pedig pontosan azok közé tartozott, amelyeket csak a leintés után vizsgálnak át.
A diszkvalifikációt követően Joe Gibbs az alábbit nyilatkozta:
„„Megdöbbenve értesültünk arról a szabálytalanságról, amely miatt két autónk is elbukott a NASCAR futam utáni technikai ellenőrzésén. Terveink szerint mindent ki fogunk vizsgálni, ami ehhez a helyzethez vezetett.”
A szankció következtében a harmadikként célba ért – és vezető pozícióba egy másodpercig sem került – Chase Elliottot (Hendrick Motorsports) hirdették ki nyertesnek, aki ezzel idei negyedik győzelmét könyvelhette el.
A második pozíciót Tyler Reddick (Richard Childress Racing) örökölte meg, míg a képzeletbeli dobogó legalsó fokát Daniel Suarez (Trackhouse Racing) csípte el.
Külön említést érdemel Ty Gibbs, aki a sérült Kurt Busch helyetteseként debütálhatott a főkategóriában.
A 19 éves tehetség csak szombaton este tudta meg, hogy már másnak megejtheti bemutatkozását a Cup mezőnyében.
Idősebb Busch a kvalifikáción történt balesete következtében szenvedett agyrázkódást, ami miatt a NASCAR orvosai nem adták meg számára az engedélyt a futamon való részvételre.
Gibbs úgy vette át a 45-ös Toyota kormányát, hogy a versenyt megelőzően még soha nem vezette a Next Gent.
Ennek ellenére problémamentes napot zárva a 18. pozícióban vitte célba az autót.
Hamlinék büntetése miatt azonban utólag a 16.-ra jött fel.
Nem volt pozitív futama Ryan Blaneynek sem.
A Team Penske-s több kisebb-nagyobb problémával kellett megküzdenie a táv során, a hajrában viszont már sikerült a top 5-öt ostromolnia.
25 körrel a leintés előtt azonban elvesztette uralmát a 12-es Ford felett és nagy erővel a pitlane-hez vezető út falának vágódott.
Blaney karcolás nélkül megúszta, de a versenyt fel kellett adnia és öt fordulóval az alapszakasz vége előtt továbbra is nyeretlennek számít idén.
Az első szakaszt Kyle Larson, míg a másodikat Busch nyerte. Utóbbi kizárása miatt viszont ez a helyezés – és az érte járó playoff-pontok – végül Chastain markát ütötték.
A Cup mezőnye legközelebb július 31-én, az Indianapolis Motor Speedway roadján csap össze.
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough