IndyCar: Történelmi győzelemmel feledtette Dixon a CGR botrányos hetét Torontóban

IndyCar: Történelmi győzelemmel feledtette Dixon a CGR botrányos hetét Torontóban
credit: Penske Entertainment/Joe Skibinski



Az IndyCar mezőnye három évnyi hiátus után tette újra tiszteletét a kanadai Toronto utcáin, a nagy visszatérést pedig Scott Dixon egy igazán szenzációs győzelemmel koronázta meg.

A Chip Ganassi Racing hatszoros bajnoka a 61. körben,előzte meg a pole-ból indult Colton Hertát, miután az Andretti Autosport ifjoncát egy körrel később hívták ki a pitbe.

Innentől fogva egy pilanatig sem adta ki a kezei közül a vezető pozíciót, behúzva ezzel főkategóriás karrierje 52. győzelmét, amivel beérte Mario Andrettit az örökranglista második helyén.

A rangsor élén AJ Foytot jegyzik 67 megnyert futammal.

Az imént említett hétszeres trónfoglalónak szintén beállította egy rekordját, miután az idei immár zsinórban a tizennyolcadik olyan szezonja lett, amelyben legalább egyszer látogatást tett victory lane-en.

Elképesztő érzés beérni Mariót” – nyilatkozta a leintés után Dixon.

“Valahány alkalommal felteszik nekem ezt a kérdés, mindig nagyon hálás vagyok, hogy még mindig itt van velünk a pitben ő és AJ, így láthatjuk őket és beszélgethetünk velük. Szerencsés vagyok, hogy közéjük tartozhatok.”





Jelen sikere révén a július 22-én 42. születésnapját ünneplő új-zélandi az összetett pontverseny ötödik helyét foglalja el 44 egységnyi lemaradásban élen álló csapattársa, Marcus Ericsson mögött.

“Remélhetőleg most már újra harcban vagyunk a bajnoki címért és a mostani győzelem egy jó sorozat kezdetét jelenti.”

Dixon győzelme nem is jöhetett volna jobbkor a CGR-nek, lévén a csapat elmúlt hetét teljes mértékben beárnyékolta az Alex Palou körül kialakult szerződésbotrány.

Ironikus módon a témában érintett másik alakulat, a McLaren is képviseltette magát a dobogón Felix Rosenqvist jóvoltából.

A svéd versenyző először állhatott fel a a pódiumra a gárda színeiben, emellett pedig a legelső top 3-as eredményét könyvelhette el a 2020-as, Road America-i futamon még Ganassiékkal aratott győzelme óta.

Rosenqvist a hajrában kitartóan üldözte az üzemanyagspóroló üzemmódban lévő, egyúttal pedig már jóval kevesebb push-to-passel rendelkező Hertát. Az amerikai ifjoncnak ráadásul a verseny vége felé igencsak rendhagyó problémával is szembesülnie kellett.

Június közepén, Road Americán törmelék ment a szemébe, most pedig a tűzálló maszkjának szakadása következtében a haja konkrétan belógott az arcába. Emiatt alig látott, így a kanyaroknál is jóval előbb fékeznie kellett.

Mindennek ellenére sikeresen maga mögött tudta tartani Rosenqvistet, behúzva idei második dobogós helyezését a májusi, indianapolisi roadon aratott győzelme óta.



Külön érdekesség még, hogy Herta által az az Andretti Autosport is locsolhatta a pezsgőt, amely a Palou-ét megelőző másik botrány főszereplője volt még Mid-Ohión.

Negyedikként Graham Rahal ért célba, megszerezve nem csak a saját, de egyben a komplett RLL Racing idei legjobb pozícióját.

A top 5-öt Ericsson tette teljessé.

Ha pedig már szóba került Palou, a regnáló bajnok műszaki hiba miatt csak a 22. rajthelyet tudhatta magáénak, de agresszív vezetéssel végül fel tudott jönni a hatodik pozícióba.

Nem mindenki távozott viszont boldogan Kanadából.

Takuma Sato rögtön az első körben, Pato O’Warddal ütközött a 2-es kanyarban, aminek hatására falazott. A baleset következtében megrongálódott autója bal-első felfüggesztése, így fel kellett adnia a futamot.

A 45. körben egy csata következtében Rosenqvist és Alexander Rossi is összeért, utóbbi andrettis pedig a falban végezte és kiesett.

A versenyirányítás sima balesetnek könyvelte el, a svéd azonban neheztelt kollégájára:

“Valahányszor próbálod őt előzni, mindig tartja a külső ívet. Szerintem most ő volt a hibás. Én nem akartam a falba tenni, ugyanakkor enyém volt az előny. Ez a versenyzés.”

Szintén idő előtt búcsúzott Kyle Kirkwood, aki az 58. körben forgatta ki Jimmie Johnsont. Nem sokkal később utóbbi ganassis is kiállni kényszerült.

Az IndyCar mezőnye legközelebb július 23-24-én, az Iowa Speedway oválján csap össze, méghozzá duplaforduló képében.









Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy