NASCAR: Allgaier győzött, Gragsont és Cassillt kizárták New Hampshire-en

NASCAR: Allgaier győzött, Gragsont és Cassillt kizárták
NASCAR: Allgaier győzött, Gragsont és Cassillt kizárták



Justin Allgaier győzelmét hozta a NASCAR Xfinity Series szombati Crayon 200-a.

A JR Motorsports versenyzője összesen 47 körön át haladt az élen, a befutó pillanatában pedig 3.869 másodpercet vert a másodikként leintett Trevor Bayne-re.

Ennek révén idei harmadik, teljes eddigi nemzeti másodosztályú karrierjét tekintve pedig a tizenkilencedik elsőségét ünnepelhette.

A harmadik és negyedik pozícióban Landon Cassill, valamint Noah Gragson ért célba.

Végül azonban mindketten elbúcsúzhattak helyezésüktől, miután a technikai ellenőrzés során autóik magassága – Gragson esetében az eleje, Cassillnál pedig a hátulja – nem érte el a szabályokban foglalt minimumot.

Ez azonnali kizárást vont maga után.

A futam során számos látványos baleset történt.

Ezek közül is a legijesztőbbre a 124. körben került sor.

A jelenetsor Sheldon Creed és Josh Berry ütközésével indult, aminek hatására utóbbi JR Motorsports-os kiforgott az érkező mezőny elé.

Mindez egy több, mint 12 autót magával rántó káoszban csúcsosodott ki, konkrétan a levegőbe emelve Ryan Sieg 39-es Fordját.

Nem sokkal később AJ Allmendinger akadt össze Alex Labbe-bal, amely incidens szintén több másik autót is magával rántott.

Ennek kapcsán előbbi pilóta a spotterére hárította a felelőséget, mondván nem kapott információt arról, hogy Labbe a felső íven közelít rá.

Személyi sérülés szerencsére egyik esetben sem történt.



Nem zárt jó versenyt Ty Gibbs sem, aki műszaki hiba miatt négy kör hátrányban, huszonharmadikként ért csak célba.

A Hendrick Motorsports részidős gépét ezúttal vezető William Byron pedig motorhiba miatt be sem tudta fejezni a futamot.

A legnagyobb érdeklődés Julia Landauert övezete.

A 30 éves, meglehetősen tapasztalatlan hölgy az Alpha Prime Racing színeiben sikeresen bekvalifikálta magát a mezőnybe.

Versenye azonban csak 90 körig tartott.

Rögtön az első szakaszban Allgaier forgatta ki, ami miatt eltalálta a falat.

Némi szervizelés után még vissza tudott térni a pályára, a harmadik szegmens elején azonban – immár saját hibájából – újfent falazott, majd végképp kiállni kényszerült.

Az Xfinity Series menetrendjének következő állomása a Pocono Raceway lesz július 23-án.