Hamlin magasan vezeti a NASCAR összetettjét – Büntetések terén
Statisztikailag meglehetősen érdekes szezonja van Denny Hamlinnek.
A Joe Gibbs Racing pilótája már a rájátszás biztos résztvevőjének tudhatja magát köszönhetően a két – richmondi és charlotte-i – győzelmének.
Ezeken kívül viszont csak kétszer tudott a top 10-ben zárni, aminek révén tizenkilenc futam után az öszetett tizenkilencedik helyén jegyzik.
Egy lista trónját viszont Hamlin uralja, bár minden kétséget kizáróan a tény nem tölti elő őt földöntúli boldogsággal.
Nála több versenyzőt (és csapatát) ugyanis még nem büntettek idén.
Az okok között van: többszörös gyorshajtás a pitlane-en, az engedélyezettnél több csapattag a pitfal külső oldalán, menet közben leeső kerék, szabálytalan módosítások végrehajtása az autón, kétszer pedig kiállása során több másik csapat pitjén is áthajtott.
Mindennek révén a háromszoros Daytona 500 győztes neve mellett nem kevesebb, mint 29 szankció van.
A büntetett előéletűek 2022-es rangsorának második helyén egy újabb JGR-es áll Kyle Busch személyében 24 szankcióval, majd következik Corey LaJoie (Spire Motorsports) 22, Todd Gilliland (Front Row Motorsports) 20, BJ McLeod (Live Fast Motorsports) 19, valamint Brad Keselowski (RFK Racing) 18-cal.
Visszatérve Hamlinre, a veterán versenyző tavaly a mezőnyben egyedüliként mondhatta el magáról, hogy minden egyes futamot befejezett.
Idén nem fogja megismételni ezt a bravúrt, lévén már most 4 DNF-nél jár.
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough