„Repültem a pályán” – Danyiil Kvjat sikeresen túlesett első oválpályás tesztjén [VIDEÓ]
![“Repültem a pályán” – Daniil Kvjat sikeresen túlesett első oválpályás tesztjén [VIDEÓ]](https://m.blog.hu/us/usaracing/image/dk_1.png)
Július elején rántotta le a leplet Danyiil Kvjat arról, hogy ha minden jól alakul, akkor már idén bemutatkozhat a NASCAR Cup Seriesben.
A programot a szériában részidősként idén debütált Team Hezeberg színeiben ejtheti meg, nevezésére pedig maga a NASCAR is áldását adta.
Akkor a csapat úgy nyilatkozott, hogy az orosz versenyző a szezon valamelyik hátralévő road-futamán hajthat pályára.
A TH-val technikai partnerségben lévő Reaume Brothers Racing jóvoltából máris átesett legelső tesztjén – méghozzá oválon.
A Hickory Motor Speedway félmérföldes vonalvezetésén a gárda egyik late modejével körözhetett, az élmény pedig rendkívül lenyűgözte:
„Annyira klassz volt!” – lelkendezett Kvjat.
„Egyszerűen csak repültem a pályán!”
Produkciójával az RBR versenymérnöke egyben tuajdonosa, Josh Room is elégedett volt.
„Ahhoz képest, hogy kezdő, nagyon jól tejesített. Pontos visszajelzéseket adott, megértette, miként kell kanyarodni az oválon és hol vannak a határok. Összességében Danyiil jelentős fejlődést mutatott a teszt során. 0.91 másodpercet javult az ideje rögtön elsőre egy oválon, szintén először egy stock-cart vezetve. Szerintem sikeres lesz a NASCAR-ban.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough