NASCAR: Drámai befutó Atlantában, tovább élesedik a Hamlin-Chastain viszály

NASCAR: Drámai befutó Atlantában, tovább élesedik a Hamlin-Chastain viszály
credit: Jared C. Tilton/Getty/NASCAR Media



Egészen az utolsó körig úgy tűnt, ismét vadonatúj győztest avathat a NASCAR Cup Series.

Corey LaJoie az összetett pontverseny harmincegyedik helyén tanyázva vágott neki az Atlanta Motor Speedwayen rendezett Quaker State 400-nak.

A futamot a harmincadik pozícióból kezdhette meg, remek versenyzéssel és stratégiával viszont sikerült felverekednie magát a mezőny elejére, tizenkilenc kör erejéig pedig az élre is tudott állni.

A hajrában komoly sansza volt arra, hogy megszerezze főkategóriás karrierje legelső győzelmét, ami nem csak neki, de a Spire Motorsportsnak is hatalmas bravúrt jelentett volna.

A három körrel a vége előtt elrendelt restart után azonban Chase Elliott gyorsan átvette az első helyet, a végén pedig pozíciója megtartása érdekében blokkolta is LaJoie-t. Ennek következtében utóbbi pilóta megcsúszott, majd falazott, magával rántva Daniel Suarezt, Kurt Busch-t és Cole Custert.

Ezen baleset miatt végül Elliott sárga jelzés alatt becsorogva kaparintotta meg idei harmadik, teljes Cup-pályafutását tekintve pedig a tizenhatodik győzelmét.



Jelen siker révén ő lett a második olyan pilóta, aki az állam szülötteként tudott diadalmaskodni a Gerogiában fekvő vonalvezetésen.

Ezt rajta kívül csak édesapja, Bill Elliott mondhatja el magáról szám szerint öt atlantai elsőséggel.

Bár a rajongók között kisebb háború tört ki Chase utolsó körös megmozdulása miatt, a két versenyző azonban rendkívül sportszerűen kezelte a helyzetet.

LaJoie a futam után elmondta, hogy egyáltalán nem neheztel Hendrick Motorsports-os kollégájára, mivel fordított helyzetben ő is pontosan ezt tette volna a győzelem érdekében. Ezután a victory lane-re is elsétált, hogy gratuláljon ellenfelének.

Ha össze is jött volna számára a győzelem, a rájátszás akkor sem lett volna garantált LaJoie számára.

Ahhoz ugyanis az alapszakasz végén mindenképpen bent kell lenni az összetett első 30-ában, ő pedig ugyebár a tabella alsó traktusában tanyázik.

Másodikként Ross Chastain látta meg a kockás zászlót, az ő esetében viszont már egyáltalán nem lehetett botránymentes napról beszélni.

A 91. körben, a harmadik helyért való harc közepette hátulról eltalálta Martin Truex Jr. 19-es Toyotáját, aminek következtében a JGR-es ki is forgott.





Az eset egy masszív tömegbalesetben csúcsosodott ki, begyűjtve Austin Dillont, Michael McDowellt, Joey Loganót, Kyle Larsont, Kyle Buscht, Christopher Bellt és Noah Gragsont.

“Megint csak Ross Chastain áldozatai lettünk” – nyilatkozta a Richard Childress Racing versenyzője az NBC-nek a kötelező orvosi ellenőrzés után.

“Amikor olyan srácok vannak a pályán, mint ő, aki a fél mezőnyt kiiktatja, akkor nekünk is külön stratégiát kell alkalmazunk.”

A Trackhouse Racing “dinnyés embere” nem sokkal később megtalálta azt a Denny Hamlint is, akivel néhány héttel ezelőtt, Gatewayen már sikerült látványosan konfrontálódnia.

Miközben mindketten a top 10-ben haladtak, Chastain a pálya alsóbb részét megpróbált manőverezni, de végül nekiment a 11-es Toyotának.

Ebből adódóan Hamlin megforgott, de végül folytatni tudta a futamot.



Az eset azonban feltépte a nem is olyan régi sebeket, sok ideje azonban nem marad ezen rágódni.

Legalábbis ekkor.


BŐVEBBEN:

>>>>>Chastain elérte Hamlin béketűrésének határát – A rájátszásban indulhat az igazi a balhé?


A restart után Hamlin egy újabb incidens szenvedő alanya lett Logano és Christopher Bell közreműködésével.

Mindennek révén végül be kellett érnie a huszonötödik hellyel, egy kör hátrányban.

Apropó Bell, a szintén a JGR-t szolgáló pilóta pitcsapatának egy részét erre a futamra kicserélték a 23XI Racing 23-as Toyotáján dolgozókra. A Bubba Wallace által vezetett autó gárdája az idei szezonban inkább a Benny Hill Show-t idézte, így a felállás megváltoztatásától a helyzet javulását remélték.

Ezúttal viszont Bell lett az, akinek komoly hibát vétettek a pitben, miután a harmadik szakaszban történt kiforgása után megejtett kiállásakor rosszul rögzítették a bal hátsó kerekét, ami le is esett.



Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy az ezért felelős szakember nem a 23XI renitens tagjai közé tartozik. AJ Rosini többek között a Chip Ganassi Racing IndyCar-alakulatánál is dolgozik Alex Palou autóján, emellett pedig idén három futam erejéig szolgált Wallace gépe mellett, pont egy szintén leeső kerék miatt felfüggesztett kollégája helyetteseként. Ezen kívül Gatewayen és Sonomán Kyle Busch #18 JGR Toyotája körül is tevékenykedett.

A mostani baki miatt Bellékre is büntetés vár a crew chief, az autó emeléséért felelős személy, valamint Rosini négyfutamos eltiltása képében.

Elliott és Chastain mögött harmadikként Austin Cindric ért célba, aki ezzel a legjobb eredményét hozta a szezonnyitó Daytona 500-on aratott győzelme óta.

Top 5-ös befutót produkált még Erik Jones és Ryan Blaney is.

A mezőny legközelebb július 17-én, a New Hampshire Motor Speedwayen csap össze.






Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy