Sporttörténelem: Sztár-pomponlány lett a midget-szakág első, nemzeti szintű női futamgyőztese

Sporttörténelem: Sztár-pomponlány lett a midget-szakág első, nemzeti szintű női futamgyőztese
credit: Toyota Racing Developement



Mindössze öt napig tudhatta magáénak Jade Avedisian a történelmi rekordot, mint az amerikai midget-versenyzés első női, nemzeti szintű futamgyőztese.

A 15 éves hölgy az Xtreme Outlaw Series múlt vasárnapi, Jackson Speedwayen rendezett fordulóján nem csak bejutott a huszonhárom autót számláló főfutam mezőnyébe, de egyenesen a rajtrács második helyére kvalifikálta magát.

Ennyivel azonban nem elégedett meg és rögtön a rajt után át is vette a vezetést, majd innentől fogva a teljes, 30 körös táv során egy pillanatra sem engedte ki kezei közül.

Ezzel párhuzamosan viszont még folyamatban volt egy fellebbezési ügy.

Ugyanezen bajnokság május 25-ei, Millbridge Speedwayre kiírt versenyén Cannon McIntosh látta meg elsőként a kockás zászlót, míg másodikként Taylor Reimer ért célba.

A leintés után azonban McIntosht kizárták szabálytalan abroncsok miatt.

A pilóta és csapata fellebbezett a döntés ellen.

Átfogó vizsgálatot követően végül július elsején hivatalosan bejelentették, hogy a büntetés teljes mértékben jogos volt, így a győzelmet Reimer örökölte meg.



„Kislánykorom óta rendkívül magasra tettem magammal szemben a lécet, bármibe is fogtam” – nyilatkozta a 22 éves versenyzőnő.

„A midget-győzelem mindig is a listám élén volt. Nagyon klassz, hogy én vagyok a szakág első női győztese, bár nem ilyen körülmények között szerettem volna elérni. A győzelem viszont győzelem. Most tovább lépünk és azért hajtunk, hogy még többet szerezzünk.”

Reimer nem szokványos pályafutást tudhat maga mögött.

Gyerekkorától kezdve aktívan versenyzett aszfalton és dirtön, számos elsőséget begyűjtve regionális szinten.

Emellett pedig másik szenvedélyére, a cheerleadingre is komoly hangsúlyt fektetett.

A középiskolát követően azonban az autósportot kissé háttérbe szorította tanulmányai miatt.

Idén tavasszal diplomázott az Oklahomai Egyetem egészség- és sporttudomány karán, ahol az intézmény focicsapatának vezérszurkolója is volt.

Ráadásul nem is eredménytelenül, hiszen 2020-ban az országos cheerleading-bajnokság második helyét szerezték meg.

A Toyota utánpótlás-programjának részét képező, tehetséges pilóta viszont innentől minden erejével a versenyzésre szeretne fókuszálni.

„Vége a sulinak, megvan a diplomám, ezt is kipipáltam a bakancslistámról. Mostantól végre kizárólag az autósportra összpontosíthatok.”





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy