NASCAR: A JGR-nek is szerepe van abban, hogy Wallace-ék hétről hétre hülyét csinálnak magukból

NASCAR: A JGR-nek is szerepe van abban, hogy Wallace-ék hétről hétre hülyét csinálnak magukból
credit: Chris Graythen/Getty/NASCAR Media
NASCAR: A JGR-nek is szerepe van abban, hogy Wallace-ék hétről hétre hülyét csinálnak magukból


A múlt vasárnapi, Nashville Superspeedwayen rendezett verseny során Bubba Wallace-nál ismét betelt a pohár.

A 23XI Racing pilótája a harmincadik helyről küzdötte fel magát a top 10-be, pitcsapata viszont – ahogyan idén már megszokhattuk – megint nem volt a helyzet magaslatán.

Még annak ellenére sem, hogy ezúttal a helyszínen tartózkodott a csapat többségi tulajdonosa, Michael Jordan is.

A második szakasz elején végrehajtott kiállás során nem megfelelően rögzítették a 23-as Toyota egyik kerekét, amire csak azután jöttek rá, hogy Wallace már elhagyta a pitet.

Rádión rögtön rászóltak, hogy álljon meg, amit az alabamai meg is tett. A mögötte érkező Tyler Reddicknek viszont már esélye sem volt kikerülni és belerohant.

Wallace ezután újabb kiállásra kényszerült, a fiaskó révén pedig körhátrányba is került.

Crew chiefje, Bootie Barker bocsánatot kért tőle, a mérges versenyző azonban ezt nem fogadta el:

“Kibaszottul hagyjatok békén” – mondta Bubba, akinek ebben az idényben már számos futama ment el hasonló hibák miatt.

“Ne szóljatok hozzám a kibaszott verseny hátralévő részében!”

A 28 éves pilóta dühe teljesen érthető, lévén idén már számos futama ment el a pitben elkövetett baklövések miatt.

Az eddigi versenyek során Wallace-nak része volt meglazult és leeső kerekekben, többször büntették azért, mert a csapat tagjai az engedélyezettnél hamarabb ugrottak át a fal külső oldalára, míg a kiállásai időtartama nem egyszer meghaladta a 10 másodpercet.

A bristoli dirtfutamon pedig azért hevült túl az általa vezetett 23-as Toyota, mert a feladattal megbízott csapattag nemes egyszerűséggel elfelejtette beállítani a hűtőrendszer folyadékát.

A Next Gen autók érkezése – különösképpen az új, egyetlen anyacsavarral rögzített kerekek – révén látványosan megszaporodtak a kiállások során vétett hibák minden egyes csapatnál.

A 23XI viszont toronymagasan vezeti a fiaskók listáját.

„Hogy miért történik ez velünk? Nos, ez egy jogos kérdés” – nyilatkozta a The Athleticnek a #23 crew chiefje, Bootie Barker.

„Nincs rá jó válaszom. Dolgozunk rajta.”

A 23XI 45-ös számú Toyotáját vezető Kurt Busch viszont már nem volt ennyire diplomatikus.

„Annyi problémája volt már a 23-as gárdájának, hogy szóra sem méltó. Ez a Joe Gibbs Racing ellátási hibája.”

A Michael Jordan és Denny Hamlin által alapított gárdának nincs saját pitcsapata.

A versenyhétvégéken szolgálatot teljesítő szakembereket technikai partnerüktől, a Joe Gibbs Racingtől kölcsönzik

Ez a megoldás kézenfekvő és költséghatékony azon alakulatok számára, amelyek egy nagyobb csapat partnerségét tudhatják maguk mellett.

Borítékolható viszont, hogy nem a legjobb szakembereket kapják meg, sokkal inkább a kezdőket, akik így gyűjthetnek éles tapasztalatot.

A felmerülő problémák megoldásának egyik akadálya, hogy a 23XI korlátozott felügyelettel bír az autókat kiszolgáló személyzetnél. Ez a felelősség Gibbséké, akik őket alkalmazzák.

Wallace spottere, Freddie Kraft hétfőn, a Door Bumper Clear című podcast vendégeként elárulta, a csapatmegbeszéléseken egyelőre szóba sem került, hogy bárminemű változást eszközölnének a pitben.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a 23-as Toyota a „hatodik számú” csapattal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a JGR négy saját autója után Kurt Busch 45-öse kapta az ötödik gárdát, míg Bubbáéknak lényegében a leggyengébb legénységgel kell dolgozniuk.

„Mi vagyunk a hatodik Toyota-csapat. Nem a tehetség hiányáról van szó. A nálunk lévő srácok pusztán kevésbé tapasztaltak, mint azok, akik a JGR-nél vannak és ez meg is látszik.”

A gárda elnöke, Steve Lauletta elárulta, hogy terítéken van az önálló, saját pitcsapat létrehozása. Ez viszont még a jövő zenéje.

Egészen addig a JGR-re vannak utalva.

„Rengeteg támogatást kapunk a Joe Gibbs Racingtől és ez az egyik kulcsfontosságú terület, amelyben a segítségünkre vannak. Nekik is megvoltak a problémáik a saját autóikkal, ahogyan szinte valamennyi alakulatnak. Ez hozzátartozik a Next Genhez való alkalmazkodáshoz. Sajnos bennünket jobban érintenek a kihívások, mint szeretnénk. Mindenki keményen próbálkozik, nem az erőfeszítés hiánya a gond. A lényeg az, hogy továbbra is leszegett fejjel folytassuk a munkát, gyakoroljunk és átbeszéljük a tapasztalatokat, hogy tanulhassunk belőlük. Nyilván nem ott tartunk, ahol akarunk, így továbbra is arra törekszünk, hogy minden eszközt megadjunk a srácoknak a fejlődésre.”