15 éves versenyzőnő írt autósport-történelmet Michiganben – A sztoriban viszont lehet egy csavar

Jade Avedisian diadalát hozta az Xtreme Outlaw Series vasárnapi fordulója a michigani Jackson Speedwayen.
A mindössze 15 éves versenyző nem csak bejutott a huszonhárom autót számláló főfutam mezőnyébe, de egyenesen a rajtrács második helyére kvalifikálta magát.
Ennyivel azonban nem elégedett meg és rögtön a rajt után át is vette a vezetést, majd innentől fogva a teljes, 30 körös táv során egy pillanatra sem engedte ki kezei közül.
A kaliforniai pilóta ezzel egyenesen sporttörténelmet írt, miután ő lett az első hölgy, aki abszolút győzelmet tudott aratni az amerikai, nemzeti szintű midget-szakágban.
Legalábbis jelen állás szerint.
Ezen megtisztelő rekordot ugyanis lehet, hogy hamarosan át kell adnia.
Az XOS május 25-ei, Millbridge Speedwayen lebonyolított futamát Cannon McIntosh nyerte, de utólag kizárták szabálytalan abroncsok miatt.
Ha a fellebbezését elutasítják, akkor a győzelmet a másodikként leintett Taylor Reimer örökli meg, így technikailag végül ő lehet a szakág legelső női győztese.
Visszatérve Avedisianra, a fiatal versenyző valamennyi szériában, ahol eddig elindult futamokat nyert és bajnoki címeket szerzett, így nem meglepő, hogy már most a jövő nagy dirt-pályás reménységeként tartják számon.
? ??????? ??? ???? ????!@JadeAvedisian leads all 30 laps at @JaxSpeedway to become the first female winner in National Midget history!
— Xtreme Outlaw Series (@Xtreme_Outlaw) June 27, 2022
The first female to win a National Midget series feature
— Historical Sprint Car Racing (@SprintCarHist) June 27, 2022
Congratulations to @jadeavedisian on making history at Jacksonville
pic.twitter.com/rtJ0G4CAYz

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough