NASCAR: Elliott önmagát átverve próbál megküzdeni a hőséggel, Larson pedig még az extra súlyt is bevállalja

NASCAR: Elliott önmagát átverve próbál megküzdeni a hőséggel, Larson pedig még az extra súlyt is bevállalja
credit: Logan Riely/Getty/NASCAR Media
NASCAR: Elliott önmagát átverve próbál megküzdeni a hőséggel, Larson pedig még az extra súlyt is bevállalja


Brutális hőhullám közepette kell ma versenyeznie a NASCAR Cup mezőnyének a Nashville Superspeedwayen.

A hétvége során a hőmérő higanyszála eléri a 40 fokot, az egyéni hőérzet pedig ennél is jóval nagyobb a pálya betonkatlanjában.

A nemzeti másodosztályt képező Xfinity Series szombati futama után számos pilótának volt szüksége orvosi ellátásra, a főkategória mezőnyére pedig még az övékénél is rosszabb körülmények várnak.

Az Ally 400 névre hallgató viadal ugyanis nem csak eleve hosszabb, de a Next Gennel idén tapasztalt balesetek, kicsúszások és defektek miatt várhatóan még jobban el fog húzódni.

Ehhez pedig hozzájön, hogy az idén debütált autóban alapvetően magasabb hőmérsékletet kell elviselniük a versenyzőknek, mint hatodik generációs elődje esetében.

Az embertpróbáló viszonyokra mindenki igyekszik a lehető legjobban felkészülni.

A regnáló bajnok Kyle Larson egy ideje már vadonatúj, hűtött overált visel, amivel maximálisan elégedett.

„Ez egy teljesen új márka és szuperjó!” – idézi az NBC a kaliforniait.

„Az a modell, amit tavaly használtunk szintén jól működött, de ezek az új autók már jóval melegebbek, beleértve a belső hőmérsékletet. A régebbit hiába kapcsoltam be, már semmi hatását nem éreztem, úgyhogy változtattunk. Minden csapatnak csak ajánlom.”

Ezzel a változattal viszont van egy kis probléma: bő 2.5 kilóval nehezebb az általánosan elterjedtnél. Ebből adódóan eleinte a HMS sem akarta engedni Larsonnak, mivel attól tartottak, hogy az extra súly hatással lesz az autó tempójára.

A nyár felé közeledve viszont a versenyző már olyan forróságot tapasztalt a volán mögött, ami kezdte túllépni az ingerküszöbét, így a gárda végül áldását adta a váltásra.

A 29 éves kaliforniai szerint a ruházat súlyát kompenzálja, hogy általa végig csúcsteljesítményt tud nyújtani.

„A meleg komoly faktor lesz néhány versenyző számára, akiknek nincs olyan hűtésük, mint nekem. Emellett én mindent megteszek, hogy a lehető leghidratáltabb maradjak. Szerintem az is segítségemre lesz, hogy rengeteg időt töltök a napon és nagyon gyakran versenyzek, pluszban fiatal vagyok és sovány is.”

A Next Genek kapcsán már a szezon előtti teszek során világossá vált, hogy a kialakítása miatt nagyon gyorsan felhevül az utastér.

Ennek enyhítésére a NASCAR számos módosítást eszközölt, többek között változtattak a kipufogó-rendszer helyén és apró lyukakat vágtak a szélvédőn a jobb légáramlást elősegítve.

„Ha ezek nem történtek volna meg, akkor most senki sem bírná ki” – szögezte le Joey Logano.

„Persze nem arról van szó, hogy olyan lett az autóban, mintha légkondink lenne….Inkább azt érzem, hogy egy hajszárítóval szemben állok. A semminél viszont több. A legkomolyabb dolog, amit a hőség előidéz az a reakcióidő, a gyors gondolkodás képességének csökkenése. Ekkor történnek a hibák.”

A Team Penske-s ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a Cup mezőnyének tagjai mind jó formában vannak többek között annak is köszönhetően, hogy hétről-hétre 3-4 órákat versenyeznek.

A pilóták túlnyomó része hűtőmellényben ül volán mögé, de akadnak további kreatív megoldások is.

Chase Elliott például szó szerint megpróbálja átverni a saját agyát.

„El kell fogadni a hőséget és közben azt mondogatni magadnak, hogy ‘hideg van, hideg van’. Ennyit tudsz tenni. Sok opció áll rendelkezésre, de szerintem a legjobb, ha megbarátkozunk vele és bemagyarázzuk magunknak, hogy nincs is olyan meleg. Nem hiszem, hogy bárki is immunis lenne a forróságra, mindannyiunknak észnél kell lenni. Ráadásul most először vágunk neki a nyári hónapoknak ezzel az autóval. Ha viszont azt látjuk, hogy a hőmérséklet jelentősen magasabb az utóbbi 3-4 évben tapasztaltaknál, akkor szerintem komolyabban is foglalkozni kell ezzel.”