Cindric elment élete első F1-es futamára és már érti, miért akkora siker a Drive to Survive

Cindric elment élete első F1-es futamára és már érti, miért akkora siker a Drive to Survive
credit:Team Penske
Cindric elment élete első F1-es futamára és már érti, miért akkora siker a Drive to Survive


A 2022-es NASCAR Cup szezonnak mindössze egyetlen üres hétvégéje van, ami pontosan a Formula-1 Kanadai Nagydíjával egyidőbe esett.

Austin Cindric az alkalmat rögtön ki is használta, hogy életében először a helyszínről nézhesse végig a világbajnoki sorozat egy fordulóját.

A legnagyobb különbségnek azonban nem a technikai hátteret, vagy eltérő szabályrendszert nevezte meg, hanem a szurkolókhoz való viszonyt.

Az idén februárban, újoncként Daytona 500-at nyert amerikai szerint a NASCAR-hoz viszonyítva az F1 sokkal szigorúbb, távolságtartóbb a nézőkkel szemben.

„Határozottan eltér attól, mint amihez én versenyzőként hozzászoktam” – nyilatkozta a Motorsportnak Cindric.

„Egyetlen rajongót sem láttam azután, hogy megérkeztem a paddockba, miközben egy NASCAR futam területén nem tudok úgy végigsétálni, hogy ne találkoznék szurkolókkal, akikre időt is szánok. Talán a mentalitás az, ami a leginkább megkülönbözteti a többi szériától. A legtöbb NASCAR-versenyzővel ellentétben én testközelből megtapasztaltam a sportág különböző formáit. Az F1-ben nem csak az exkluzivitásról van szó, hanem arról, hogy minden nagyon felépített, feszült, komoly.

A Team Penske pilótája úgy véli, pontosan ez az exkluzivitás a titka a Drive to Survive sikerének is.

„A DtS úgymond emberközelivé teszi ezt a látszólag megfoghatatlan sportot még a kívülálló rajongók számára is. Talán pont erre volt annyira szüksége az F1-nek, mivel rengetegen látogatnak ki a versenyre, amihez viszont nincs olyan hozzáférésük, mint egy NASCAR rajongó esetében. Ha elmész egy NASCAR-futamra és van belépőd a garázsok területére, akkor 90% az esélye annak, hogy találkozhatsz a kedvenc versenyződdel. Mindeközben garantálom, hogy bárki, aki Red Bull-os sapkát visel, nem fogja látni Max Verstappen szemeit egészen addig, amíg a dobogón nem áll a nap végén. Ez a nagy különbség.”

A Team Penske elnökének fiaként Cindric lényegében beleszületett a sportba.

„Az IndyCar közelében nőttem fel, ott voltam a futamokon, a paddockban. A legkorábbi emlékeim az F1-ről is az IMS-re vezethetőek vissza. Az Indy 500 reggelén, a garázsokban mindenki rá volt tapadva a képernyőkre és nézték Monacót. Igazából én mindenféle motorsportot értékelek. Nyilván az F1 teljesen más, mint a NASCAR. Még a biztonsági autós fázisok is eltérnek. A sárga zászlók jelentősen más procedúrát vonnak maguk után a restartokkal, mint a legtöbb más széria esetében. Az F1 inkább a stratégiáról szól.”

Bár a 23 éves pilóta teljes mértékben elkötelezett a NASCAR iránt, egy F1-es lehetőséget azért nem utasítana vissza.

„Túl magas vagyok, de az emberek a teljes eddigi karrierem során csak ezt mondogatták nekem. Határozottan szívesen vezetnék egy F1-es autót, nagyon tisztelem azokat a gépeket. Hogy reménykednék-e éles lehetőségben is? Nos, az ottani kultúra ezt nem teszi lehetővé, mivel nincsenek egyfutamos nevezések. Az ilyesmi nem történhet meg.”