Sajtó: Az Andretti Autosport kiteheti FE-programjából indycaros tartalékosát

Sajtóhírek szerint egyetlen szezon után véget érhet Oliver Askew Formula E pályafutása.
A floridai versenyző a jelenlegi idényben mutatkozott be az elektromos bajnokságban, méghozzá az Avalanche Andretti FE színeiben.
Rögtön az első fordulóján, Szaúd-Arábiában sikerült pontokat szereznie, azóta viszont már finoman szólva sem hozza az eredményeket.
Csapattársa, Jake Dennis az összetett tizenegyedik pozícióját foglalja el 36 egységgel, míg Askew-t csak a tizenkilencedikként jegyzik a szezonzárón gyűjtött kettő darab pontja által.
A The-Race információi szerint a 25 éves versenyző produkciójával finoman szólva sincsenek megelégedve Andrettiék és szinte biztosra vehető, hogy jövőre már nem lesz a világbajnoki sorozat mezőnyében.
Askew elmúlt évei finoman szólva is hektikusan teltek.
2019-ben bútorozott először össze először az AA-vel, aminek eredménye az Indy Lights bajnoki címe lett.
A következő évben már az Arrow McLaren SP-nek versenyezhetett az IndyCarban. Az Indianapolis 500-on történt balesete következtében azonban agyrázkódást szenvedett, sérülését pedig még további négy futamon át titkolta.
Erről menedzserével együtt az AP hírügynökségnek beszélt először, Zak Brownék pedig abszolút nem voltak elragadtatva a nyilvános vallomástól, ami nagyban közrejátszott abban, hogy nem hosszabbították meg a szerződését.
2021-ben viszont a detroiti duplaforduló vasárnapi felvonásán mégis visszatérhetett a McLarenhez, mint a sérült Felix Rosenqvist – aki ironikus módon pont az ő helyét vette át a csapatnál – helyettese.
Két héttel később, Road Americán már az Ed Carpenter Racingtől kapott beugrási lehetőséget a kulcscsonttörést szenvedett Rinus VeeKay autójával.
Askew a tavalyi szezon utolsó három versenyén újra pályára hajthatott az RLL Racing harmadik, részidős gépével.
Mindemellett teljesítette az IMSA WeatherTech SportsCar Championship teljes szezonját is három különböző gárda autójával.
A Riley Motorsports Ligier-jével megnyerte a Daytona 24 LMP3-kategóriáját, a sebringi 12 órásnak pedig már a Forty7 Motorsporttal vágott neki.
Ezután csatlakozott az Andretti Autosporthoz, akik Nissanjával a hátralévő összes fordulón részt vett.
Nem sokkal később pedig megnevezték őt az FE-programba, aminek révén ő lett a széria első amerikai pilótája a 2014-15-ös idény óta, amikor is Scott Speed képviselte a csillagos-sávos lobogót szintén Andrettiék színeiben.
Askew továbbra is érintett az IndyCarban, mint az AA tartalékpilótája.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough