IndyCar: Minden szép és jó – Power kibékült DeFrancescóval!

Mindenki megnyugodhat, újra szent a béke Will Power és Devlin DeFrancesco között.
A két versenyző az IndyCar múlt vasárnapi, Road Americán rendezett futamának nyolcadik körében akadt össze.
Az incidens miatt a Team Penske veteránja extra pitkiállásra kényszerült letört orrkúpja miatt, a csapatrádión pedig magából kikelve közölte, hogy meg fogja találni a pályán kanadai kollégáját.
Fenyegetését végül a levezető körön váltotta be, amikor is konkrétan nekiment az Andretti Autosport pilótájának.
Ezt követően pedig egyenesen úgy nyilatkozott, el kellene tiltani DeFrancescót annak érdekében, hogy egy kicsit elgondolkodjon.
Az újonc nem tartotta hibásnak magát a történtekért, a versenyirányítás viszont ellenkezőképpen ítélete meg és stop-and-go büntetéssel sújtotta.
Végül ő a tizennyolcadik, Power pedig a tizenkilencedikként ért célba.
Azóta másfél nap eltelt, utóbbi versenyző pedig már meg is bocsátott neki.
„Jót beszélgettem ma reggel Devlinnel” – írta Twitteren Power.
„Minden rendben van. Mindkettőnknek nehéz napja volt. Ez a versenyzés.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough