Rendőrségi beavatkozást igényelt egy autóverseny a NASCAR saját pályáján

Még regionális szinten is elképesztő jelenetek zajlottak le hétvégén a Bowman Gray Stadiumban.
A NASCAR tulajdonában lévő, negyedmérföldes ovál épp egy ‘chain race-nek’ adott otthont, amikor kitört a káosz.
Ez a versenyzési forma pontosan azt takarja, amit a neve is sugall: egymással kettesével összekötött autók harcolnak a pályán.
A futam során annak rendje és módja szerint baleset is történt.
Az egyik pilóta pedig annyira berágott, hogy a volán mögül kimászva felugrott autója tetejére, majd a szintén zabos ellenfelét olyan manőverrel vitte földre, hogy a látványtól még a WWE is megnyalná a tíz ujját.
A bunyóba más versenyzők, valamint a pályán tartózkodó civilek is beszálltak, miközben az önkéntes sportbírók igyekeztek megálljt parancsolni nekik.
A verekedés közben egy ember akkora ütést kapott, hogy pár másodperc erejéig az eszméletét is elvesztette.
A balhé végül a helyszínen lévő rendőrök beavatkozását igényelte, akik a hírek szerint több személyt őrizetbe vettek.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough