Rajzfilmekből tanult meg angolul és egy „lyukban” lakott a NASCAR-történelmet írt Daniel Suarez

Rajzfilmekből tanult meg angolul a NASCAR-történelmet írt Daniel Suarez
credit: Chris Graythen/Getty/NASCAR Media
Rajzfilmekből tanult meg angolul a NASCAR-történelmet írt Daniel Suarez


2022. június 12-én, a Sonoma Racewayen sporttörténelmet írt Daniel Suarez.

A Trackhouse Racing pilótája első mexikóiként tudott versenyt nyerni a NASCAR csúcsát képező Cup Seriesben, ezzel együtt pedig a bajnokság történetének mindössze ötödik, nem amerikai születésű futamgyőztese lett.

Ennek révén a Justin Marks és Armando ‘Pitbull’ Perez által tulajdonolt gárda idei – egyben fennállása- harmadik diadalát aratta a szériában Ross Chastain austini és talladegai sikere után.

Suarez rendkívüli népszerűséget vívott ki a NASCAR-ban, amit jól példáz, hogy mostani elsősége után, rajongótábortól függetlenül örömében szinte felrobbant a széria közössége.

Álmai eléréshez viszont nagyon hosszú út vezetett.

A most 30 éves pilóta középosztálybeli családból származik, az autók iránti szenvedélyét pedig édesapjától örökölte, aki saját szerelőműhelyt üzemeltet.

Tízévesen kezdett gokartozni, majd több bajnoki cím megszerzése után átnyergelt a stock-carok világába.

A kétezres évek végén már a NASCAR alá tartozó, mexikói Toyota Seriesben rótta a köröket.

Sikereit látva 2011-ben meghívást kapott a kaliforniai Toyota All-Star Showdownra, az őt versenyeztető Equipo Telcel azonban úgy vélte, mégsem neki, hanem a sokkal tapasztaltabb csapattársainak kellene mennie.

Azt mondták, hogy velem is van tervük, de egyelőre várnom kell” – nyilatkozta Suarez még a 2016-os NASCAR Xfinty titulusának megszerzése után az NBC-nek.

„Még egy évet várakoztatni akartak, mert inkább Mexikó legtöbb győzelemmel bíró stock-carosát, valamint egy másik bajnokot akartak küldeni Amerikába. Egy szponzor viszont beállt mögém, az apukám pedig azt mondta, csomagoljak és adjak egy esélyt magamnak. Kicsit meg voltam ijedve, mivel még sosem jártam külföldön, fogalmam sem volt, miként mennek ott a dolgok és még angolul sem tudtam.”

A Showdownon végül ő lett a legjobb pilóta a mexikói különítményből.

„Egyre többen figyeltek fel rám, mert látták, hogy kiket győztem le. A csapat székhelye, amelynek autóját vezethettem New York államban, Buffalóban volt és pár hónapig a tulajdonos házában lakhattam, emellett pedig a műhelyben dolgoztam. Pár hónappal később hazamentem, hogy főiskolára járjak, de ekkor közölték velem, ha folytatni akarom a versenyzést, akkor muszáj az USA-ban lennem, tapasztalatot gyűjtenem és legfőképpen rendesen megtanulni angolul. Így Észak-Karolinába mentem, ahol egy régi barátomnál húztam meg magam, majd utána átcuccoltam egy másik ismerősömhöz. Végül találtam egy olcsó albérletet, egy kis lyukat magamnak. Próbáltam követni az álmaim, de nagyon nehéz volt. Az első két évem Amerikában talán karrierem legkeményebb időszaka volt. Először is, nem beszéltem a nyelvet, senkit sem ismertem a sportágon belül, még a csapat tagjai is idegenek voltak. Nem volt szponzorom sem. Gyakran mélypontra kerültem és egyszerűen csak haza akartam menni Mexikóba a családomhoz. Pocsék volt az is, hogy az időm legnagyobb részében nem is a versenyzéssel foglalkoztam, hanem azzal, miként szerezzek hozzá pénzt. Ugyanakkor azzal biztattam magam, ha sikerül kibekkelnem ezt az időszakot, akkor minden jó irányt fog venni. Így is történt. Volt némi szerencsém, pár ember meglátott bennem valamit és támogatni kezdtek. Akkor, amikor már a padlón voltam, mindig segített valaki abban, hogy valahogyan átvészeljem. Ez elmondhatatlanul sokat jelentett.”

Suarez helyzetét megnehezítette, hogy a családja sem sűrűn tudta meglátogatni.

„El sem tudtam képzelni, mennyire hatalmas változás is az, ha egy idegen országba költözik az ember, ahol még kommunikálni is alig tud. A szüleim csak ritkán tudtak eljönni hozzám, mert nem volt elég pénzük. Az első évemben jó, ha kétszer láttam őket személyesen. Kemény volt, de harcoltam és az ajtók lassan kezdtek megnyílni.”

2013-ban bekerült a NASCAR esélyegyenlőségi programjába, a Drive for Diversitybe, a következő évben pedig már bemutatkozhatott a nemzeti harmadosztályt képező Truck Seriesben, valamint a másodvonalbeli Xfintiyben is.

Az áttörést a 2016-os idény hozta el, amikor utóbbi szériában övé lett a bajnoki cím.

2017-ben felért a csúcsot jelentő Cup Seriesbe, ahol olyan csapatoknál fordult meg, mint a Joe Gibbs Racing és a Stewart-Haas Racing.

Otthonra viszont a Trackhouse Racingnél lelt.

Mára maximálisan komfortosan érzi magát az USA-ban is, a rajongók imádják, magánéletét tekintve pedig boldog kapcsolatban él a háromszoros Formula-1-es világbajnok Nelson Piquet lányával, Juliával.

Nyelvi problémákkal sem küzd már és visszatérő szakértőnek számít az Xfinity-futamok közvetítései során is.

És hogy miként tanult meg végül ilyen jól angolul?

„Először filmeket kezdtem nézni angol felirattal, ami rengeteget segített. A gond csak az volt, hogy még így sem értettem jó pár szót belőle. Egy barátom végül azt mondta, gondoljak arra, hogyan kezdenek idegen nyelvet tanítani a gyerekeknek. Beszélgetnek velük és meséket néznek. Ekkor kezdtem el rajzfilmeket nézni minden szabadidőmben. Ezek nyelvezete egyszerű és még a szavakat is lassabban, tisztábban mondják ki bennük. Mindenféle mese jöhetett, amit csak találtam, mert nem igazán a sztori érdekelt, csak hallgatni akartam. Még akkor is ilyenek mentek a háttérben, amikor mondjuk vacsorát főztem. Be is jött, az angoltudásom javarészét rajzfilmekből szereztem meg.”