IndyCar: Rossi húzta be az első edzést Road Americán

Mintha kicserélték volna Alexander Rossit azóta, hogy hivatalossá vált vadonatúj McLaren-szerződése.
Az idei szezon végéig viszont még az Andretti Autosportot szolgáló amerikai múlt vasárnap a második helyen zárta a detroiti futamot, öt nappal később pedig már az élen kezdte meg a Road America-i hétvégét.
Legjobb körén 1:45.6027-et préselt ki a 27-es számú Dallara-Hondából, 0.1334 másodpercet adva csapattársának, Colton Hertának.
Harmadikként Marcus Ericsson zárt a Chip Ganassi Racing színeiben, de top 5-ös eredményt hozott még Will Power (Team Penske), valamint egy újabb CGR-es, Alex Palou is.
Nem indult jól a nagy visszatérés azonban Simona De Silvestrónak (Paretta Autosport), akinek autóján a fék rögtön a gyakorlás elején kigyulladt.
Szerencsére később újra pályára tudott hajtani, de csak a legutolsó helyet tudhatta magáénak 3.1463 mp-s lemaradásban Rossihoz képest.
Az edzés során csak egyetlen alkalommal került elő a piros zászló Helio Castroneves (Meyer Shank Racing) kicsúszása miatt.


“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough