NASCAR: Logano győzött, Chastain a fél mezőnytől bocsánatot kért, Hamlin viszont fenyeget
Az elmúlt bő egy évben három új helyszín debütált a NASCAR Cup Series naptárában, a közös pont pedig az, hogy mindegyik Joey Logano győzelmét hozta.
A Team Penske pilótája tavaly elsőként látta meg a kockás zászlót a bristoli dirtön, majd idén ő húzta be az LA Coliseumban rendezett, bajnokságon kívüli Clasht, most vasárnap pedig a pontversenybe beleszámító World Wide Technology Racewayen (közismertebb nevén Gatewayen) is diadalmaskodott.
A 2019-es bajnok magabiztosan vezetett a hajrában, hat körrel a tervezett leintés előtt azonban sárga zászló lépett érvénybe Kevin Harvick falazása miatt.
Az overtime-ban Kyle Busch minden eszközzel támadta, egy rövid időre pedig meg is előzte a 22-es Fordot, végül azonban nem tudta megtartani pozícióját.
Logano 0.655 másodperces előnnyel célba érve nyerte meg a St. Louis-i pálya legelső Cup-futamát.
Másodikként ifjabbik Busch zárt, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokát bátyja, Kurt kaparintotta meg.
Top 5-tel zárta még a napot Ryan Blaney és Aric Almirola is.
„Denny is not gonna be happy about that.” ?
— FOX: NASCAR (@NASCARONFOX) June 5, 2022
Contact from Ross Chastain sends Denny Hamlin into the wall at Gateway. https://t.co/5AReaSwuvG pic.twitter.com/S3rwcPvwVy
A verseny abszolút főszereplője viszont Ross Chastain volt.
A Trackhouse Racing pilótája a 66. körben Denny Hamlint matricázta fel a falra, aminek következtében a Joe Gibbs Racing veteránjának sorsa meg is pecsételődött.
Több extra kiállást is meg kellett ejtenie az autóján keletkezett károk miatt, végül pedig tizenegy kör hátrányban zárt csak.
Hamlinnek az incidens után már nem volt vesztenivalója és nemes egyszerűséggel leterelte a pályáról Chastaint, amikor ő épp lekörözni akarta.
A „dinnyék ura” ezután sem nyugodott és a második szakaszban már Chase Elliottot forgatta ki.
A hendrickes sem hagyta ezt annyiban és nem sokkal később direkt koccolta az 1-es számú Chevyt, hamarosan pedig már Hamlin is ráhúzott újra.
Ekkor a versenyirányítás megelégelte a dolgot és rádión közölte a JGR-essel, hogy most már elég. Ezzel nem is annyira burkoltan arra utaltak, hogy még egy ilyen manőver és kiintik a futamból.
„Nagyon rosszul vezettem ma” – ismerte el Chastain a leintés után.
„Belerohanni másokba egyáltalán nem elfogadható ezen a szinten. El sem tudom hinni, hogy ennyi hibát vétettem egymás után. Teljesen ész nélkül versenyeztem. A fél mezőnynek bocsánatkéréssel tartozom.”
Hamlin azonban nem enyhült meg.
„Akkor fogom megtenni, amikor a legkevésbé számít rá” – válaszolta arra a kérdésre, hogy vissza fogja-e fizetni a történteket Chastainnek.
„Csak akkor van értelme [a megtorlásnak], amikor igazán számít és tétje van. Az egy igazán jelentőségteljes nap lesz.”
A Trackhouse Racing társtulajdonosa viszont megvédte versenyzőjét.
„Őszintén szólva, nem hiszem, hogy Ross bármi rosszat is tett volna ma” – nyilatkozta Justin Marks az NBC-nek.
„Ez egy rendkívül kiélezett sport és minden egyes centiméterért harcolni kell. A helyzet az, hogy Ross még újnak számít a top 5-ben, az ott megszokott srácok pedig nem kedvelik a betolakodókat. Én elképeszteőn büszke vagyok rá, mert nagyon agresszív és ez párosul a tehetségével. Ez az a kombó, ami a győzelemhez kell és végül eljuttatja odáig, hogy NASCAR-bajnok legyen.”
Az első szakaszt Austin Cindric, míg a másodikat Kurt Busch nyerte.
Külön említést érdemel a főkategóriás debütálását most megejtett Zane Smith.
A COVID miatt távolmaradt Chris Bueschert helyettesítő ijfonc a tizenhetedik helyen ért célba az RFK Racing 17-es Fordjával, maga mögé utasítva csapattársát, egyben a gárda társtulajdonosát, Brad Keselowskit is, aki a huszadikként zárt.
Hasonlóképpen dicséretet érdemel AJ Allmendinger is.
A Kaulig Racing pilótája dupla műszakot teljesített a hétvégén, miután a Cup mellett az Xfinity Series portlandi futamán is indult. Utóbbi káoszviadalon elképesztő feltámadást bemutatva nyert, egy nappal később pedig már a tizedik helyen intették le Gatewayen.
Tette mindezt úgy, hogy az Xfinity miatt nem vett részt sem az edzésen, sem pedig a kvalifikáción.
A mezőny legközelebb június 12-én, Sonomán csap össze.
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough