NASCAR: És a mestertroll-díjat kapja… Noah Gragson!

A NASCAR Xfinity Series múlt szombaton fennállása során először látogatott el a Portland International Racewayre.
A nagy debütálást jelentős mértékben színesítette, hogy a mezőnynek esőben kellett versenyeznie az oregoni roadon.
Ebből adódóan igazi flúgos futamot prezentáltak számos látványos, sőt, olykor komikus jelenettel.
Mind közül a legnagyobb visszhangot azonban Jesse Iwuji váltotta ki, miután nemes egyszerűséggel kiforgatta az élen álló Ty Gibbst.
A saját csapatának vezető – főállásban haditengerész – pilóta később azzal magyarázta a manővert, hogy vissza akarta venni az egyik körét (ekkor már három környi hátrányban volt) és azt hitte, Gibbs el fogja engedni.
A jelenet kapcsán ismét felerősödtek azok a hangok, melyek szerint ideje lenne már a NASCAR-nak lépnie Iwuji ügyében, lévén folyamatosan ön- és közveszélyes a pályán.
Egyvalaki azonban megtapsolta Iwuji tettét: Noah Gragson.
A JR Motorsports pilótája már többször is konfrontálódott Gibbsszel, kettejük feszkója pedig Portlandben is folytatódott.
Az első szakaszt a JGR-es nyerte, a másodikban viszont már Gragson került az élre.
A restart után azonban Ty hátulról meglökte, ami elegendő lett ahhoz, újra átvegye a vezetést.
„Gondoskodni fogok róla [Gibbsről]” – nyilatkozta Gragson a verseny után.
„Az első helyen voltam, erre jött egy ilyen olcsó trükkel. Észben tartjuk ezt és jöhet Nashville. Mindannyian látni fogjátok, amikor visszaadom neki.”
Noah-ból kitört a benne élő mestertroll is.
Nem sokkal később ugyanis megosztott Snapchaten egy screenshotot, amelyen Iwuji merchandise-shopjának vásárlást visszaigazoló üzenete olvasható.
Erre mondják, hogy az ellenségem ellensége a barátom.
KAPCSOLÓDÓ:
>>>>>Allmendinger a sírból nyert és könyörgöm, tiltsák már el Jesse Iwujit!
Noah Gragson buying Jesse Iwuji merchandise after Portland is absolutely hilarious.
— Austin Konenski (@AustinKonenski) June 6, 2022
From Gragson’s Snapchat… pic.twitter.com/vGD6F0p3jl

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough