Kanaan: „Mindenki le fog esni a székről” a McLaren harmadik versenyzője hallatán

Kanaan: “Mindenki le fog esni a székről” a McLaren harmadik versenyzője hallatán
credit: Penske Entertainment/Joe Skibinski
Kanaan: “Mindenki le fog esni a székről” a McLaren harmadik versenyzője hallatán


Immár hivatalosnak tekinthető, hogy Alexander Rossi hét év után távozik az Andretti Autosporttól és jövőre már az Arrow McLaren SP-t fogja szolgálni.

A csapat múlt héten azt is megerősítette, hogy Pato O’Ward 2025 végéig szintén elkötelezte magát velük.

A sztori viszont itt egyáltalán nem ér véget. Sőt, most kezdődik csak igazán.

Az AMSP ugyanis 2023-tól háromautósra bővül, ebből adódóan egy cockpit sorsa továbbra is a levegőben lóg.

A pletykák szerint pedig hamarosan egy igazán prominens pilóta bejelentése várható.

Egyes információk szerint nagy esélyes a regnáló bajnok Alex Palou, valamint a szintén a Chip Ganassi Racingnek vezető Scott Dixon is.

Utóbbi hatszoros bajnok már többször is úgy nyilatkozott, hogy honfitársát, Bruce McLarent tekinti hősének és egy napon szeretne az általa alapított csapatnak versenyezni.

Pluszban ráadásul felröppent az Ed Carpenter Racinges Rinus VeeKay neve is.

Ganassiék részidős versenyzője, Tony Kanaan ennek kapcsán tett is egy titokzatos kijelentést.

„Egyikük sem” – válaszolta Twitteren arra a felvetése, amely a holland érkezését, vagy a csapatnak jelenleg vezető Felix Rosenqvist maradását prognosztizálta.

„Mindenki le fog esni a székről, ha megtudja.”