Hamlin: Tehetség terén a top 100-ban sem vagyok

Hamlin: Tehetség terén a top 100-ban sem vagyok
credit: Jared C. Tilton/Getty/NASCAR Media



Denny Hamlin múlt vasárnap megnyerte a NASCAR Cup Series egyik koronaékszerének számító Coca-Cola 600-at.

Ezzel a Joe Gibbs Racing versenyzője elmondhatja magáról, hogy a bajnokság mindhárom jelenlegi kiemelt viadalán magasba emelhette a trófeát, lévén a Daytona 500-at és a Southern 500-at már egyaránt háromszor is sikerült behúznia.

Eddigi 592 futamából 308-at fejezett be a legjobb tíz között, ebből 48-szor egyenesen a victory lane-en ünnepelhetett, míg pole-ok tekintetében 34-nél jár.

Ami még hiányzik az a bajnoki cím.

Legsikeresebb szezonjának máig a 2010-es számít, amelynek végén másodikként jegyezték.

Saját elmondása szerint viszont ha tehetné sem cserélné el valamelyik Daytona 500 trófeáját egy titulusért.

Ha mindez nem lenne elég, csapattulajdonosként is van immár két elsőség a neve mellett köszönhetően a 23XI Racing duójának, Bubba Wallace-nak és Kurt Buschnak.

Statisztikái ellenére viszont egyáltalán nem sorolja magát a toppilóták közé.



“Nem tartom magam élvonalbeli versenyzőnek” – jelentette ki Hamlin Dale Earnhardt Jr. podcastjének vendégeként.

“A sportág tehetségeinek listáján még a top 100-ban sem vagyok. Ugyanakkor nagyon keményen dolgozom, ez az, ami hajt előre. A sikerek mögött ez áll, valamint a tény, hogy minden héten az egyik legjobb csapatnak vezetek. Ennyi a titok.”


KAPCSOLÓDÓ:

>>>>> Hamlin nyert, Larson megmutatta, hogy miért ő a világ egyik legjobbja





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy