Ericsson: Nem rossz ez egy fizetős versenyzőtől

Ericsson: Nem rossz ez egy fizetős versenyzőtől
credit: Penske Entertainment/Chris Owens



Vasárnap este, egy őrült hajrában Marcus Ericsson megszerezte a 106. Indianapolis 500 győzelmét.

Ezzel Kenny Bräck 1999-es diadala után második svédként kortyolhatott bele a világ leghíresebb tejesüvegébe.

A 31 éves pilóta egyúttal leszállította a Chip Ganassi Racing ötödik Indy 500-as elsőségét is, továbbá folytatta saját, rendhagyó sorozatát.

Ericsson harmadszor tehetett látogatást az IndyCar victory lane-jén, ezekben pedig az a közös, hogy minden esetben piros zászlós szakasz után történtek.


“Ez a legnagyobb verseny a világon” – örvendezett a leintés után.

“Nem rossz ez egy fizetős versenyzőtől.”

Utóbbi, gúnyos megjegyzése nem a véletlen műve volt.



Ericsson teljes mértékben tisztában van azzal, hogy milyen a megítélése, különösképpen a Formula-1-ben eltöltött időszaka után.

A világbajnoki sorozatban 2014-2018 között összesen 97 futamon indult, ezek során nemhogy győzelmet, de még egy dobogós helyezést sem tudott szerezni.

Az IndyCarba 2019-ben igazolt át, amikor az Arrow Schmidt Peterson Motorsports (a mai Arrow McLaren SP) pilótája lett.

Rögtön első szezonjában, Detroitban felállhatott a dobogó második fokára, az összetettet viszont csak a 17. helyen zárta.

A következő évben már a Chip Ganassi Racinghez szerződött, az pedig egy pillanatra sem volt titok, hogy ebben a főszerepet a szponzorációs háttere játszotta, vagyis keményen fizetett az ülésért.

Gyorsan bizonyította viszont, hogy a csapat nem követett el vele hibát. Újfent Detroitban megszerezte első győzelmét, ami egyben a legelső sikere is lett a GP2 2013-as, nürburgringi futama óta.

Két hónappal később, Nashville utcáin pedig újfent ő ünnepelhetett a pódium tetején.

Most pedig már azt is elmondhatja magáról, hogy az Indianapolis 500 megnyerésével örökre beírta magát a motorsport történelemkönyvébe.



Annyi év küszködés után joggal érezheti úgy, végre sikerül bizonyítani az összes kritikusának.

“Kemény időszak volt. Öt évig voltam az F1-ben, majdnem száz versenyt teljesítettem kiscsapatoknak vezetve, a legtöbb esetben a mezőny végén. Nem sok elismerést kapsz, ha sereghajtóként szerepelsz, az emberek egyszerűen csak elkönyvelik, hogy nem vagy elég jó. Aztán átjöttem az IndyCarba, ahol szintén keményen kellett dolgoznom, megtanulnom az amerikai versenyzést. Áttelepültem az USA-ba és mindent arra tettem fel, hogy IndyCar-bajnok, de főként Indianapolis 500 győztes legyek. Nem volt könnyű. Ezért is annyira jó érzés, hogy megmutathattam, a kemény munka kifizetődik.”

Ericsson az Indy 500 190. körében vette át a sorsdöntő, vezető helyet, amiben nagy szerepet játszott csapattársa, Scott Dixon büntetése, amit a pitben való sebességhatár túllépéséért kapott.

Öt körrel a vége előtt azonban egy másik ganassis, Jimmie Johnson falazott, aminek következtében rögtön lengették a piros zászlót.

“Életem legkeményebb tíz perce volt, amíg a szünet alatt csak ültem az autómban. Azon gondolkodtam, mit csináljak most. Vezetem a világ legnagyobb versenyét és annyira közel vagyok ahhoz, hogy meg is nyerjem.”

Az új rajtot követően aztán maga mögött tudta tartani az őt támadó Pato O’Wardot, az utolsó kör utolsó kanyarjában azonban újabb baleset történt Sage Karamnak hála.

“Amikor a sárga jelzés felvillant rögtön átfutott az agyamon, hogy megint restart lesz. Azt ismételgettem magamban, hogy ezt nem hiszem el! Először dühös lettem, de aztán realizáltam, hogy tulajdonképpen ez a baleset nyerte meg nekem a futamot. Ekkor kirobbantak bennem az érzelmek. Nem is tudom szavakba önteni… Megnyertem a francos Indianapolis 500-at!”





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy