Vadonatúj aeroscreen érkezik az IndyCarba

Vadonatúj aeroscreen érkezik az IndyCarba
credit: Penske Entertainment/Aaron Skillman



Javában zajlik az IndyCar második generációs aeroscreenjének fejlesztése, ha pedig minden a terveknek megfelelően halad, akkor 2024-ben debütálhat az autókon.

A szélvédővel keresztezett halo jelenlegi verziója 2020-ban került fel a mezőny gépeire. Az előzetes várakozásokat pedig maximálisan be is váltotta, hiszen már több esetben is megvédte a versenyzőket a cockpit felé repülő törmeléktől.

Az éremnek viszont most is két oldala van.

A biztonságot nyilvánvalóan növeli, ezzel együtt viszont jelentős extra súlyt is tesz az autókra. Emiatt megváltozott a járművek viselkedése, nehezebb őket vezetni és az előzéseknek sem tesz jót.

A helyzetet csak nehezíti, hogy a 2024-re datált hibrid erőforrások tovább fogják hizlalni a gépeket.

Valamit tehát lépni kell, így megkezdődött az aeroscreen lefogyasztása.

A Red Bull Advanced Technologies, a PPG, a Pankl és a Dallara által megvalósított eszköz glóriája jelenleg közel 12 kg-ot nyom, utódja viszont várhatóan már csak 5-6 kg körül lesz.

Magát a szélvédőt szintén diétára fogják és a mostani 8 kg helyett már maximum 6.3 kg tehet majd ki.

Az IndyCar elnöke, Jay Frye a RACER-nek elárulta, hogy a 2.0-ás verzió már akkor fejlesztés alatt állt, amikor bemutatták a jelenlegit.

„Ez a terv része volt. Külsőleg ugyanúgy fog kinézni, belülről viszont már a Pankl-rész [vagyis a halo] méhsejt-típusú konfiguráció lesz, ami akár 50%-ot lefaraghat a súlyból. A Pankl mesés munkát végez, elképesztő a technológiájuk. A PPG [amely a szélvédőért felel] szintén fantasztikus. Nagyjából 20%-os csökkenést várunk tőlük.”

A könnyítés ellenére az új aeroscreen ugyanolyan mértékű erőhatást lesz képes kivédeni, mint a most használatban lévő.