Idő előtt ünnepelt, majd egy letépett ablakháló miatt kis híján 1 millió dollárt bukott Ryan Blaney

Idő előtt ünnepelt, majd egy letépett ablakháló miatt kis híján 1 millió dollárt bukott Ryan Blaney
credit: Jared C. Tilton/Getty/NASCAR Media
Idő előtt ünnepelt, majd egy letépett ablakháló miatt kis híján 1 millió dollárt bukott Ryan Blaney


Elképesztő befutót hozott a NASCAR Cup Series idei All-Star futama a Texas Motor Speedwayen.

A bajnokságon kívüli verseny utolsó méterein a magabiztosan vezető Ryan Blaney már teljesen biztosra vette a győzelmét, ezzel együtt pedig az érte járó egymillió dollárt.

A vége előtt pár méterrel a Team Penske diadalittas ünneplésbe kezdett, a versenyző pedig örömében le is tépte az ablakhálót.

Ekkor azonban a kockás helyett a sárga zászló kezdett lengeni, köszönhetően Ricky Stenhouse Jr. falazásának.

Az All-Star rendhagyó szabályainak értelmében a futam csak abban az esetben számított befejezettnek, ha az első autó zöld jelzés alatt ér célba, így Blaney hirtelenjében hatalmas pácban találta magát.



A NASCAR előírásainak értelmében a versenygépek szigorúan csak hálóval körözhetnek a pályán.

Ebből adódóan Blaneynek muszáj volt a pace car mögött haladva visszavarázsolnia az elemet a helyére annak érdekében, hogy ne intsék ki.

A 28 éves ohiói végül sikerrel járt, a kétkörös hosszabbítást megkezdő restart után pedig csapattársa, Austin Cindric hathatós segítségével maga mögött is tudta tartani a támadó üzemmódban vezető Denny Hamlint.

A potenciális blamát elkerülve végül nála landolt az a bizonyos egymillió dolláros fődíj, amit természetesen csapatával kell megosztania.

Másodikként Hamlin zárt, aki a leintés után rögtön neki is támadt a NASCAR-nak, mondván a saját reguláikat sem tudják betartani.

A Joe Gibbs Racing veteránja szerint Blaney megérdemelte a győzelmet, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a szabálykönyv világosan kimondja, az ablakhálónak szorosan rögzítve, kifeszítve kell lennie, ami kollégája esetében nem teljesen így volt.

A harmadik helyet Cindric kaparintotta meg, de top 5-ös eredménnyel zárt még Joey Logano, valamint Daniel Suarez is.

A Logano 22-es számú Fordján dolgozó gárda egyébként megnyerte a futam közben tartott pit stop challenge-et, aminek révén százezer dollár ütötte a markukat.

A táv során több incidens is borzolta a kedélyeket.

Ezek közül a legkomolyabb a 49. körben történt, amikor Kyle Busch defekt miatt lelassult a 4-es kanyarban. Az érkező Ross Chastain már nem tudta elkerülni és olyan erővel csapódott a 18-as Toyotába, hogy a levegőbe emelkedett, majd földet érése után eltalálta Chase Elliottot is.


KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>Óriási baleset miatt kellett megszakítani az All-Star futamot [VIDEÓ]


A brutális bukás következtében szerencsére csak anyagi kár keletkezett.

Szintén nem zárt jó napot a regnáló bajnok, egyben az All-Star tavalyi győztese, Kyle Larson.

A kaliforniai pilóta szintén defekt miatt vágódott falnak, ami azonnali kiesést vont maga után. Öröm az ürömben viszont, hogy ő is sértetlenül megúszta.

Az All-Star Race mezőnyébe automatikusan meghívást kaptak a Cup-bajnokok és/vagy azok a pilóták, akik az elmúlt évben futamgyőzelmet szereztek. Aki ezen kritériumoknak nem felelt meg, még mindig kivívhatta az indulás jogát a kvalifikációs All-Star Open, valamint rajongói szavazás által.

Előbbin keresztül végül Suarez, Stenhouse Jr, és Chris Buescher jutott be a főversenybe, míg a szurkolói voksok többségét Erik Jones zsebelte be.

Utóbbi Petty GMS Motorsports-os azonban baleset miatt a 103. kanyarban búcsúzni kényszerült.

A Cup mezőnye legközelebb – egészen pontosan május 29-én – már újra éles, pontozásos fordulón csaphat össze, méghozzá a naptár egyik kiemelt versenyének számító, Charlotte Motor Speedwayre kiírt Coca-Cola 600-on.