NASCAR: Kyle Busch nyerte a motorsport-történelmi kvalifikációt

NASCAR: Kyle Busch nyerte a motorsport-történelmi kvalifikációt
credit: Chris Graythen/Getty/NASCAR Media
NASCAR: Kyle Busch nyerte a motorsport-történelmi kvalifikációt



Sosem látott formátum szerint zajlott le a NASCAR Cup Series pontozás nélküli All-Star futamának kvalifikációja a Texas Motor Speedwayen.

A főfutamon azon versenyzők kaptak alanyi jogon helyet, akik bajnoki címmel rendelkeznek és/vagy futamot nyertek az elmúlt egy évben, esetleg rendelkeznek már All-Star elsőséggel.

A kritériumoknak összesen húszan feleltek meg.

Az új szisztéma szerint az érintett pilóták először hagyományos, egykörös időmérőn vettek részt, majd a legjobb nyolcra pit stop challenge-dzsel összekötött, drag-versenyekre hajazó párbajok vártak.

Ennek során kettesével felálltak a pitlane-en, a rajtra utasító hangjelzés után rögtön végrehajtottak egy komplett kerékcserét, amit követően kiiramodtak a pályára megtenni egy újabb gyors kört.

A végső összecsapásban Kyle Busch és Ryan Blaney nézett farkasszemet, a végén pedig előbbi kétszeres bajnok örülhetett.

Az egymillió dolláros fődíjjal kecsegtető viadal második során William Byron osztozik Kyle Larsonnal.

A regnáló bajnok az elődöntőben maradt alul ifjabbik Busch-sal szemben, miután a rajtnál nemes egyszerűséggel lefullasztotta a Hendrick Motorsports 5-ös Chevyjét.

Mögöttük a Kurt Busch – Ross Chastain duó végzett, míg a negyedik sort Martin Truex Jr., valamint Aric Almirola alkotja.

Utóbbi szintén elszúrta a párbaját, mivel jóval később reagált ellenfelénél, Byronnál. Indoklása szerint ennek az volt az oka, hogy azt hitte, a zöld jelzésig még van hátra 10 másodperce.

Azon versenyzőknek sem kell csüggedniük, akik nem feleltek meg az automatikus indulási jogot garantáló kitételek egyikének sem.

Rájuk vár vasárnap az All-Star Open. A 20-20-10 körből álló szakaszok győztesei pedig bebocsátást nyernek a főfutamba, továbbá egy pilótát a rajongók is beszavazhatnak.

Az Open pole-ját Tyler Reddick kaparintotta meg.

Ezen kvalifikációs futamra magyar idő szerint vasárnap 23:20-kor kerül sor, majd hétfő éjjel 2:00-tól jön az All-Star Race.