Indy 500: VeeKay 376 km/h-s átlaggal az élen, Grosjean is mehet a pole-ért

Indy 500: VeeKay 376 km/h-s átlaggal az élen, Grosjean is mehet a pole-ért
credit: Penske Entertainment/Matt Fraver



Ahogyan arra számítani lehetett, az anyatermészet mondta ki a végső szót a 106. Indianapolis 500 kvalifikációjának első napján.

Az előrejelzéseket figyelembe véve az IndyCar a tervezettnél egy órával hamarabb lengette be a zöld zászlót a mezőnynek, így mindenkinek sikerült is legalább egy négykörös kísérletet tennie.

A legjobb átlagot Rinus VeeKay hozta, aki 233.655 mph-t, vagyis 376 km/h-t préselt ki az Ed Carpenter Racing 21-es Dallara-Chevyjéből.

A holland pilóta ezzel az Indy 500 történetének harmadik legjobb időmérős eredményét is magáénak tudhatja, a XXI. századot tekintve pedig egyenesen az élre ugrott.

Érdekesség, hogy VeeKay mentora az az Arie Luyendyk, aki 1996-ban felállította a máig élő négykörös rekordot 236.986 mph-val.

Az örökranglista második helyén Scott Brayton áll még ugyanabból az évből 233.718 mph-val, amivel a pole-t is megszerezte. Tragikus módon az amerikai pár nappal később, az egyik edzésen halálos balesetet szenvedett.

VeeKayen kívül még tizenegy versenyző számára ért igazán pozitív véget a szombat, akik vasárnap folytathatják harcukat a pole-ért.

Köztük van az Arrow McLaren SP teljes szezonos duója, vagyis Pato O’Ward és Felix Rosenqvist, a komplett Chip Ganassi Racing Alex Palou, Tony Kanaan, Marcus Ericsson, Jimmie Johnson és Scott Dixon révén, továbbá VeeKay főnöke, maga Ed Carpenter is.





A Team Penske-t, a Dale Coyne Racinget és az Andretti Autosportot egy-egy versenyző képviselheti Will Power, Takuma Sato és Romain Grosjean személyében.

Ebből pedig világosan kiderül, hogy két újonc is esélyes a rajtelsőségre Johnson és az imént említett francia személyében

Külön említést érdemel Sato, akinek első kísérletét semmisnek nyilvánították, miután nem hajtott le időben a pályáról és ezzel megzavarta Marco Andretti körét.

A japán viszont azon szerencsések közé tartozott, akiknek maradt idejük egy második kísérletre.

Ennek során a falat is sikerült lekoccolnia, de a tempója még így is elég lett ahhoz, hogy ott legyen a második szakaszban.

A napnak persze megvoltak a nagy vesztesek is.

Colton Herta motorhiba miatt nem tudta befejezni az első kísérletét, a Honda-erőforrás cseréje után pedig csak 230.235 mph-s átlagot tudott hozni, amivel a huszonhatodik helyet szerezte meg.

Andrettiék ifjonca impozáns társaságban foglalja el a jövő vasárnapi verseny rajtrácsának kilencedik sorát, lévén Scott McLaughlinnal és a négyszeres győztes Helio Castronevesszel osztozhat rajta.



Szintén a motorproblémák hátráltatták Stefan Wilsont is.

A Dragon Speed/Cusick Motorsports színeiben visszatérő brit egyetlen kísérletet sem tudott tenni, ezért csak a legutolsó, 33. pozícióból indulhat.

Pocsékul alakaultak a dolgok Juan Pablo Montoyának is.

A kolumbiai 6-os Dallara-Chevyje megbukott az időmérő előtti technikai ellenőrzésen, aminek oka az Arrow McLaren SP szerint egy törött alkatrész volt.

JPM eredetileg kilencedikként hajtott volna pályára, büntetésből azonban elvesztette ezt a lehetőséget és meg kellett várnia, mire mindenki más teljesíti az első kísérletét.

Az időjárási viszonyok ekkorra már sokat változtak, amihez még párosult az autó vezethetetlensége is. Ezeknek hála a 2000-es és 2015-ös Indy 500 győztes csak a huszonkilencedikként startolhat.

Az alábbi eredménylista 13. pozíciójától kezdve már eldőlt a végleges rajtsorrend, vagyis az 5-11. sorok felállása teljesen kialakult.

Sokan közülük pedig minden valószínűség szerint lógó orral térnek ma nyugovóra, hiszen a villámlás és eső miatt már esélyük sem maradt arra, hogy megpróbáljanak javítani az átlagukon.







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy