Indy 500: Buta hiba miatt törölték Sato eddigi legjobb átlagát
Takuma Sato számára meseszerűen indult a 106. Indy 500 programsorozata, miután a hét összes edzésnapját az élen zárta.
A kvalifikáció szombati felvonásán azonban a Dale Coyne Racing/Rick Ware Racing versenyzője már nem épp pozitív előjellel került a középpontba.
Első négykörös kísérletének végén a szabályokkal ellentétben nem hajtott ki rögtön a pitbe, fittyet hányva arra, hogy Marco Andretti már szintén a pályán volt.
Sato miatt az Andretti Autosport pilótájának fékeznie is kellett, elkerülve egy esetleges ütközést.
Az IndyCar büntetésből törölte a kétszeres Indy 500 győztes ominózus, 232.196mph-s kísérletének eredményét.
Miután valamennyi autó letudta a maga első, garantált próbálkozását, a japán újra nekiveselkedett egynek, ami 231.708 mph-s átlagot hozott még úgy is, hogy közben lesúrolta a falat.
Ezzel a jelenleg esőszünet miatt álló kvalifikáció tizenkettedik – egyben utolsó továbbjutó – helyét foglalja el.
Interference for Takuma Sato? ?
— IndyCar on NBC (@IndyCaronNBC) May 21, 2022
Marco Andretti was not happy with the two-time #Indy500 winner for not being in the service lane as Andretti was coming to green. pic.twitter.com/Is1RX2JuGk
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough