A Ford és a Toyota szerint tisztességtelen a NASCAR Le Mans-i programja

Márciusban jelentették be a NASCAR, a Chevrolet, a Goodyear és a Hendrick Motorsports közös Le Mans-i terveit.
Ennek értelmében a Rick Hendrick vezette csapat a Cup Seriesben idén debütált Next Gennel vágna neki jövőre a legendás 24 órás viadalnak, méghozzá az 56-os garázs programján belül.
A HMS alelnöke, Chad Knaus által vezetett projekt megvalósítása az autó jelentős átalakítását igényli, ami miatt kiterjedt tesztekre van szükség a pályán és azon kívül egyaránt.
Ez rögtön megkongatta többekben is a vészharangot, mondván az extra munkaórák tisztességtelen előnyhöz juttathatják a HMS-t a NASCAR-on belül is.
A szervezet ugyanis rendkívül komolyan szabályozza a gárdák tesztlehetőségeit.
Idén januárban az Xfinity Seriesben szereplő Mike Harmon Racingtől vontak le 75 pontot – így mínuszban kezdték meg a szezont -, továbbá a 74-es autó crew chiefjét pénzbüntetéssel és hatfutamos felfüggesztéssel sújtották, miután a csapattulajdonos Harmon elvitte az autót néhány körre egy jótékonysági eseményen.
A NASCAR ezt azzal indokolta, hogy a bemutatón megtett mérföldek során is képesek voltak adatokat gyűjteni, így megsértették a tesztekre vonatkozó előírásokat.
Jelen projektnek köszönhetően viszont Hendrickék lényegében korlátlanul, mindennemű szankció fenyegetése nélkül dolgozhatnak arra hivatkozva, hogy “Le Mans-ra készülnek”.
A témát pár nappal a bejelentés után a veterán szerelő, mérnök és technikai elemző Bozi Tatarevic, valamint a NASCAR-pilóta, egyben gépészmérnök Scott Heckert hozta fel elsőként Twitteren.
Utóbbi connecticuti szerint nem lenne szabad jelenlegi, aktív versenyzőt bevonni a Le Mans-i programba, mivel átalakítások ide-oda, a karosszéria fő elemei változatlanok maradnak a Next Genen, ez pedig előnyszerzéshez vezethet az ellenfelekkel szemben.
Tatarevic erre reagálva hangot adott aggodalmainak, miszerint a HMS rengeteg plus munkaórát nyerhet.
A NASCAR-t védelmükbe vevők azzal érveltek, hogy a Le Mans-i gép szinte köszönőviszonyban sem lesz azzal, ami átmehet a Cup technikai ellenőrzésén.
Ezt már Denny Hamlin sem tudta szó nélkül hagyni:
“Ha csak egyetlen Next Gen elem is van az autón, akkor az már előnyszerzés. Fogalmam sincs arról, hogy egyáltalán tudják-e, miként egyenlíthetik ki az erőviszonyokat.”
Ennek kapcsán érkezett egy kérdés a Joe Gibb Racing versenyzője, egyben a 23XI Racing társtulajdonosa felé arra vonatkozóan, hogy a NASCAR megkeresett-e más csapatokat, vagy a projektet eleve csak a HMS-szel képzelték el.
“Csak a NASCAR és a HMS” – válaszolta Hamlin.
“Tudomásom szerint senkit sem értesítették erről. Mi is csak akkor tudtuk meg, amikor ti.”
A szervezet első embere, Jim France maga is elismerte, hogy kizárólag Rick Hendrickékkel képzelték el Le Mans-t.
“A HMS a bajnokcsapatunk, ők rendelkeznek a legtöbb győzelemmel a Cupban. Úgy vélem, kiemelten fontos lenne, ha ez a csapat képviselné a sportunkat ezen a nagy eseményen.”
Jelen állás szerint viszont pontosan ezt a kiemelt gárdát hozzák még inkább pozícióba magában a NASCAR-ban is, ami kimeríti a jogosulatlan előny fogalmát.
Hasonló véleményt fogalmazott meg a minap a Cup másik két gyártópartnere, a Toyota és a Ford is.
A Toyota Racing Developement elnöke, David Wilson ugyanarról számolt be, mint márciusban Hamlin: őket is elfelejtették tájékoztatni a programról és csak akkor szereztek róla tudomást, amikor már zajlott a hivatalos sajtótájékoztató.
„A bejelentés idején én magam is Sebringen voltam” – idézte a szakembert a Motorsport.
„Senki sem értesített. Őszintén szólva, a NASCAR részvényeseiként és partnereiként egy kicsit csalódottak vagyunk, hogy sem nekün k sem pedig a Fordnak nem szóltak erről. Azon a hétvégén rögtön beszéltem Steve Pheplsszel [a NASCAR elnöke], valamint Steve O’Donnellel [a szervezet ügyvezetője], hogy kifejezzem aggodalmainkat és nemtetszésünket. A jó hír az, hogy meghallgattak és válaszoltak. A Forddal közösen megosztottuk aggályainkat a NASCAR-ral arról, hogy vajon miként fogják ezt ésszerűen, tisztességesen megoldani. Jobban tetszett volna, ha Jim France [a NASCAR vezérigazgatója] inkább Gary Nelsont és az ő sportautó-csapatát vitte volna Le Mans-ba a Chevyvel. Persze a Hendrick Motorsports szexepiljére van szükség… Értem én. Ugyanakkor több száz, ha nem több ezer órányi tesztelést igényel ez. Nem nehéz rájönni, hogy bizonyos szinten előnyük származik belőle.”
Wilson szerint a NASCAR igyekszik nyugtatni a kedélyeket.
„Valahányszor az autó pályára hajt, azt megosztják velünk. Teljes rálátásunk lesz mindenre, meg vagyunk hívva az összes tesztre. Ezt ígérték nekünk.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough