IndyCar: Életveszélybe sodorta a versenyzőket az aeroscreen
Az aeroscreen 2020-as debütálása óta már számos IndyCar-pilótát védett meg egy potenciálisan komoly sérüléstől.
A glória-szélvédő hibridre azonban szombaton egy újabb teszt várt, az eredménytől pedig a mezőny tagjai már korántsem voltak annyira elragadtatva.
Az Indianapolis Motor Speedway roadján rendezett GMR Grand Prix során először versenyezhetett a széria esős körülmények között.
A nagy kérdés pedig az volt, hogy vajon az aeroscreen mennyiben befolyásolja majd a látási viszonyokat.
Nos, a válasz: nagyon.
Az autók által felvert vízfüggönyt ugyanis egy ponton túl már nem tolerálta az eszköz, ezzel életveszélyes körülményeket teremtve.
„Semmit sem láttam, alig tudtam vezetni a végén” – nyilatkozta a leintés után Simon Pagenaud, aki a másodikkért ért célba Colton Herta mögött.
„Az autó nagyon jól ment az esőben, a látási viszonyok azonban a nullák voltak. Gratulálok Coltonnak, mert igazán kemény volt egyáltalán befejezni ezt a futamot.”
A 2016-os bajnok előállt egy ötlettel.
„Az aeroscreen általi biztonság lenyűgöző, ilyen körülmények között viszont szükség lenne ablaktörlőre, mint a sportautóknál. Szerintem kivitelezhető lenne, mert a mi szélvédőnk is hasonló.”
A verseny utolsó pace car szakaszát – ezzel együtt a sárga alatti befutót – Juan Pablo Montoya idézte elő, miután a falnak csapta az Arrow McLaren SP 6-os Dallara-Chevyjét.
A kolumbiai pilóta a huszonharmadik helyről rajtolhatott, a hajrában viszont már a hatodikként jegyezték. Ekkor jött a csattanás.
“Sajnálom srácok, egy kicsit könnyedén vettem” – mondta JPM a csapatárdión.
“Azt hiszem, hogy az abroncsnyomás is alacsony volt… És ez a kibaszott szélvédő… Szart sem lehet látni vele az esőben.”
A győztes Herta viszont már jóval pozitívabb hangnemet ütött meg.
„Egy kicsit párásodott a szélvédő, de ezen kívül rendben volt. A víz gyorsan lepregett róla, nem hiszem, hogy szükség lett volna valamiféle ablaktörlőre.”
Right at the line. #IndyCar #IndyGP pic.twitter.com/RTytX4okrV
— Matt Archuleta (@indy44) May 14, 2022
A legvégén azonban nem sokon múlt, hogy az aeroscreen egy súlyos balesetet okozzon.
A kockás zászló pillanatában Christian Lundgaard hátulról megtorpedózta a szintén újonc Callum Ilott 77-es Dallara-Chevyjét.
Ennek eredményeként törmelékek szóródtak szét, amelyekre számos további autó nagy sebességgel, vakon hajtott rá.
„Azt sem látom ezzel a szélvédővel, hogy merre a faszba megyek” – fakadt ki a rádión Lundgaard még a baleset előtt.
„Muszáj valamit kitalálni, mert borzalmas így versenyezni az esőben. Nem tudom, hogy milyen messze van tőlem az előttem lévő, még a piros lámpáját sem látom!”
Szerencsére egyik versenyzőnek sem esett baja. Az incidens ráadásul azután történt, hogy áthaladtak a vonalon, így a brit nyolcadik, valamint a dán kilencedik helye nem forgott veszélyben.
A probléma kapcsán a legbőbeszédűbbnek az ötödik pozícióban célba ért Conor Daly bizonyult.
„Ó igen, az aeroscreen… A víz egyszerűen megállt a szélvédő kellős közepén, ezért az egyenesben folyton jobbra és balra kellett nézelődnöm. Még akkor is ez volt a helyzet, ha nagyobb sebességre kapcsoltam. Még sosem vettem részt ilyen versenyen egész életemben. A legnehezebb része a vakság volt. Az égvilágon semmit sem láttam az egyenesben. Ez volt a legelső esős futam az aeroscreennel, úgyhogy sokat tanultunk. Rengeteg adatot gyűjtöttünk, amit [az IndyCar elnöke] Jay Frye is át fog nézni. Számomra rettenetesen nagy kihívás volt ez a nap. Hála az égnek van egy nagyszerű spotterem, Packy Wheeler, aki szó szerint navigált engem. Nem tudtam belőni azt, hogy hol kellene fékezni, fogalmam sem volt hol vannak előttem a többiek, vagy egyáltalán merre ér véget a pit. Még sárga alatt sem láttam a többieket. Ez aggasztó.”
KAPCSOLÓDÓ:
>>>>>Herta nyerte a végtelenségig őrült, esős indianapolisi GMR Grand Prix-t
>>>>>Colton Herta elképesztő mentésére már nincsenek szavak [VIDEÓ]
The No. 30 of Christian Lundgaard after the race.#IndyGP #IndyCar pic.twitter.com/kkZwXrHRuX
— Christopher DeHarde (@CDeHarde) May 14, 2022
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough