IndyCar: Calderon olyat tett, amire több, mint egy évtizede nem volt példa a szériában

Elégedetten pattant ki az AJ Foyt Racing 11-es Dallara-Chevyjéből Tatiana Calderon a GMR Grand Prix után.
Az esős időjárás következtében egy ízig-vérig flúgos futamra került sor az Indianapolsi Motor Speedway roadján kicsúszásokkal, balesetekkel tarkítva.
A helyzetet pedig csak tovább nehezítette, hogy az aeroscreennek hála lényegében nulla látási viszonyok között kellett száguldozniuk.
A kolumbiai versenyzőnőnek azonban sikerült problémamentes napot zárnia.
Eddigi rövid IndyCar-karrierje legjobb eredményét hozva a tizenötödikként intették le körhátrány nélkül, olyan neveket maga mögé utasítva, mint Graham Rahal, Romain Grosjean, Alex Palou, vagy épp Scott McLaughlin.
A kiállások egyik hulláma során pedig sikerült egy kör erejéig az élre is állnia.
Ennek révén tizenegy év után ő lett az első nő, aki IndyCar-futamon vezető pozícióba tudott kerülni.
Ezt utoljára a mezőnybe hamarosan visszatérő Simona De Silvestro hajtotta végre még a 2011-es, baltimore-i fordulón.
Mindemellett rajthelyéhez képest tíz helyet javított, így az ezt rangsoroló listán a hatodik lett Simon Pagenaud (+18, – 20.->2.), Marcus Ericsson (+14, – 18.->4.), Colton Herta (+13, – 14. ->1.), David Malukas (+14, – 24. ->12.) és Scott Dixon (+11, 21. ->10.) mögött.
„Folyamatosan fejlődünk, így nagyon boldogan távozom Indianapolisból” – nyilatkozta a verseny után Calderon, akinek ez a negyedik bevetése volt a szériában.
„Ez volt az első futamom ezen a pályán. Elértem az eddigi legjobb helyezésem és az élen haladtam egy körön át. Indianapolis egy mesés, varázslatos hely. Alig várom, hogy visszatérjek.„
A pilótanő oválokon egyelőre nem indul a bajnokságban, így a következő bevetése csak június elején, a detroiti duplafordulón lesz.
Bár az Indy 500-on nem vesz részt, magán az IMS-en viszont még idén ismét volán mögé ülhet, méghozzá az újfent a roadon esedékes, augusztusi Gallagher Grand Prix-n.
KAPCSOLÓDÓ:
- Életveszélybe sodorta a versenyzőket az aeroscreen
- Herta nyerte a végtelenségig őrült, esős indianapolisi GMR Grand Prix-t
- Colton Herta elképesztő mentésére már nincsenek szavak [VIDEÓ]

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough