Az IndyCar elnöke reagált a Liberty Media kritikájára

A múlt hét folyamán zajlott le a Bloomberg Power Players konferencia, amelynek egyik vendége a Liberty Media vezérigazgatója, Greg Maffei volt.
Az üzletember az esemény során kijelentette, hogy a Formula-1 sokkal jobb élményt nyújt a televízió előtt ülő nézőknek, mint az Indianapolis 500:
“Ha önök közül nézte valaki tavaly az Indianapolis 500-at, akkor észrevehetik a különbséget, hogy mennyivel jobb, erősebb is az F1 közvetítése az Indynél. Mondom ezt úgy, hogy egyáltalán nem vagyok elfogult, mivel a múlt évben egy olyan csapat nyerte meg az Indy 500-at, amelyben mi is érdekeltek vagyunk befektetőként. Ugyanakkor ha mindkettőt megtekintik, akkor biztosan arra a véleményre jutnak, hogy az F1 sokkal jobb élményt nyújt a tévében az IndyCarnál.”
A Sports Business Journal megkeresésére az IndyCar anyacégének, a Penske Entertainmentnek elnöke leszögezte, hogy beszélt már személyesen Maffei-el.
„Mondtam neki, hogy ez még mégis mi volt?” – nyilatkozta Mark Miles.
„Ő ezeket a szavakat válaszotta, szerintünk pedig nem igaz. Ha elfogadod a kihívást és megnézed az NBC Indy 500-as, valamint a Sky F1-es közvetítéseinek minőségét, akkor azt hiszem, nincs okunk arra arra, hogy ne legyünk büszkék.”
Arról viszont nem ejtett szót, hogy pontosan miként zajlott a diskurzus.
„Nagyon barátságos beszélgetés volt, én csak kíváncsi voltam arra, hogy mi is a gonodolatmenete.”
A Liberty Media az elmúlt években többször is kísérletet tett az IndyCar felvásárlására, de sikertelenül.
A szériában viszont még így is jelen vannak, mint a Meyer Shank Racing kisebbségi tulajdonosai.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough