Letartóztatása után újra versenyezhet és példakép lenne az ARCA bajnokaspiránsa

Letartóztatása után újra versenyezhet és példakép lenne az ARCA bajnokaspiránsa
credit: Nic Antaya/ARCA Racing



Az ARCA hivatalosan visszavonta Daniel Dye határozatlan időre történt felfüggesztését.

Ennek értelmében a 18 éves versenyző részt vehet a Menards Series most hétvégén, a Kansas Speedwayen rendezendő Dutch Boy 150-án.

Dye-t azt követően szankcionálták, hogy április végén, a floridai Volusia megyében testi sértés gyanújával letartóztatták.

Az összetettben jelenleg egy pont hátrányban másodikként jegyzett pilóta a helyi katolikus magániskolában bántalmazta egyik diáktársát, aki ennek következtében súlyos sérüléseket szenvedett.

Az első rendőrségi jelentés szerint a GMS Racing pilótája szexuális felhangú táncmozdulatokat tett, amit a kipécézett fiú nem nézett jó szemmel és megpróbálta arrébb tessékelni. Erre válaszul Dye ágyékon ütötte, méghozzá olyan erővel, hogy a sértett heresérülést szenvedett.

Az ügy legfrissebb fejleménye szerint azonban az ügyészség szemtanúk beszámolóira alapozva viszont bűncselekmény helyett már csak vétségként tekint Dye tettére. Ennek révén döntött az ARCA úgy, hogy visszaállítja a versenyzői engedélyét.

Jelen fordulat eredményeként az a helyzet állt elő, hogy a naptárnak hála Dye-nak egyetlen futamot sem kell kihagynia, lévén a Menards Series ezt megelőző utolsó fordulóját még a rabosítás előtt rendezték.



“Az elmúlt néhány hét érzelmileg rendkívül nehéz volt nekem és a családom számára is” – írta sajtóközleményében a pilóta.

“Valószínűleg hallottatok a letartóztatásomról és az ARCA általi felfüggesztésemről. Rendkívül jólesett az osztálytársaim, tanáraim és mindenki más támogatása, akik a történtek után megkerestek. Boldogan jelentem be, hogy az ARCA visszavonta a felfüggesztésemet, mituán az ügyvédem bemutatta az államügyésznek azokat a vallomásokat, amiket a szemtanúk eskü alatt tettek. Az információk újbóli átnézése, valamint a saját vizsgálatuk – beleértve az orvosi jelentéseket – eredményei alapján az ügyészség vétségnek minősítette az ügyemet. Mielőtt visszatérnék a versenyzéshez, fontosnak tartom, hogy elmagyarázzam mi vezetett az őrizetbe vételemhez. Tény, hogy az osztálytársaimmal egy hülye és gyerekes játékot játszottunk, amelynek során mi srácok gyakran ágyékon ütjük egymást. Ezt csináljuk már kilencedikes korunk óta. Az egyik diák odacsapott nekem, amit én viszonoztam. Tisztázni szeretném, hogy senki sem próbált súlyos sérülést okozni a másiknak és nagy megnyugvást hozott nekem, hogy az érintett srác már teljesen felépült.”

Dye mostantól szeretne követendő példa lenni.

“A közpiskolai ballagásom előtt állva, nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy karrierem van az autósportban. A versenyzés az a sport, ahol sok függ a jó döntéseken és az ember karakterén. Úgy szeretném látni magam, mint egy pozitív példa az élet minden területén. A nagy John Wooden egyszer azt mondta ‘A győzelemhez tehetség kell, ennek megismétléséhez viszont jellem’. Az én szempontomból nézve a siker jellem nélkül értéktelen. A célom, hogy vezető személyiség legyek a pályán, valamint azon kívül is.”

A tinédzser-pilóta a szezon hátralévő részében máris egy fontos ügy mögé áll.

“Elkötelezett vagyok, hogy felhívjam a figyelmet az öngyilkosságok megelőzésére, ezért az összes futamon erre mutató üzenettel fogok elindulni.”





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy