IndyCar: Óriási bajba kerülhet Jimmie Johnson

A hét elején nem kevesebb, mint 2500 alkalmazottjának mondott fel azonnali hatállyal a Carvana.
Ez arányaiban véve bő 12%-os létszámleépítést jelent.
A használtautó-kereskedés egy apa-fiú duó, név szerint Ernie Garcia II és Ernie Garcia III tulajdonában van.
A Forbes információi szerint a két üzletember kombinált vagyona alig kilenc hónappal ezelőtt még meghaladta a 32 milliárd dollárt.
Az utóbbi időszakban viszont minden idők legbrutálisabb veszteségét könyvelhették el, aminek révén búcsút mondhattuk pénzük közel 80%-ának.
Múlt héten a Carvana részvényei újabb 18%-ot estek, 2021 augusztusához viszonyítva pedig már 87%-os a zuhanás.
A vállalat tavaly került az IndyCar-rajongók látókörébe, mint Jimmie Johnson 48-as Dallara-Hondájának főszponzora.
A hétszeres NASCAR Cup bajnok nekik köszönhetően versenyezhet immár teljes szezonban, miközben azt reméli, hogy a programot 2023-ban is folytathatja.
Jelen fejlemények tükrében azonban a Carvana jövője bizonytalanná vált a szériában.
Ha kénytelenek lesznek beszüntetni – vagy akár csak redukálni – a szponzorációs szerepvállalásukat, akkor azzal Johnson IndyCar-karrierje is kérdőjelessé válhat.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough