NASCAR: Logano nyert a káoszban, aki egyébként Byron szerint egy darab sz*r

NASCAR: Logano nyert a káoszban, aki egyébként Byron szerint egy darab sz*r
credit:James Gilbert/Getty/NASCAR Media
NASCAR: Logano nyert a káoszban, aki egyébként Byron szerint egy darab sz*r


Egy negyven versenyen át tartó nyeretlenségi sorozat végére tett pontot Joey Logano a NASCAR Cup retrófutamán, amely több, mint egy tucat autó számára viszont idő előt véget ért.

A Team Penske versenyzője két körrel a leintés előtt vette át a vezetést, miután ráfutott az élen állt William Byron 24-es Chevyjének bal-hátsó bumperére.

Ennek következtében a Hendrick Motorsports ifjonca a falnak csapódott, Logano pedig bebiztosította magának a győzelmet.

Az esetet követően a sérült autójával végül tizenharmadikként leintett Byron finoman szólva sem volt elragadtatva kollégája manőverétől.

„”Ő egy idióta, állandóan ezt csinálja. Olyan keményen jött nekem, hogy az autóm jobb oldala a fallal való érintkezéskor teljesen taccsra ment, nem is tudtam vele már kanyarodni. Egy hülye.

Közvetlenül azután viszont, hogy kiszállt az autójából, még erőteljesebb hangnemet ütött meg.

” [Logano] egy darab sz*r” – mondta Byron a HMS alelnökének, Jeff Gordonnak.

Nem tud egy kibaszott győzelmet szerezni csak úgy, ha mindenki máson átgázol.

Logano azonban felemlegette, hogy Byron nem sokkal korábban kísértetiesen ugyanilyen akciót hajtott végre vele szemben.

„Nem rakhatsz bele úgy a falba, hogy aztán ne kapd vissza. Ez így működik.”



A 31 éves pilóta ezt megelőzően utoljára tavaly, a bristoli dirtön látogatott el a victory lane-re.

A mostani siker révén ráadásul az idei már zsinórban a 11. olyan szezonja lett, amelyben minimum egy diadalt aratott.

„Nagyon büszke vagyok a csapatra. Még sosem nyertem Cup-versenyt itt Darlintonon, úgyhogy ez valami fantasztikus.”

Logano elsősége révén a Cup eddigi tizenkét fordulóján tíz különböző versenyző ünnepelhetett győzelmet.

Másodikként Tyler Reddick ért célba a Richard Childress Racing színeiben, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokát Justin Haley kaparinotta meg a Kaulig Racinget képviselve.

Top 5-ös eredményt hozott még Kevin Harvick (Stewart-Haas Racing), valamint Chase Elliott (Hendrick Motorsports) is.

Utóbbi 2020-as bajnok immár 60 ponttal vezeti az összetettet.

A Goodyear 400-at a mezőny bőven több, mint egyharmadának – egészen pontosan tizenhárom pilótának – idő előtt fel kellett adnia balesetek és műszaki hibák miatt.

Az első kieső a regnáló bajnok Kyle Larson volt, aki motorhiba miatt már a 112. körben búcsúzni kényszerült.



A harmadik szakaszban egy big one-ra is sor került, amely pontot tett többek között Martin Truex Jr., Kurt Busch, Erik Jones, Bubba Wallace és Cole Custer napjára is.

A második szegmenst megnyert Ross Chastain úgyszint nem látta meg a kockás zászlót, köszönhetően egy, a 194. körben történt falazásnak.

A nap legemlékezetesebb jelenetét azonban kétségkívül Kyle Busch prezentálta.

A Joe Gibbs Racing veteránja Brad Keselowskival csattant össze. Ezután a kétszeres bajnok áthajtott a pitlane-en, majd nemes egyszerűséggel leparkolt és elsétált egyenesen a traileréhez.

Nem sokkal később a NASCAR tisztviselőinek kellett érte menniük, hogy elvigyék a kötelezően előírt orvosi vizsgálatra.

A sztoriról bővebben ebben a cikkben olvashatsz:

>>>>>Óriási: Kyle Busch ütközött, faképnél hagyta az autóját, majd a NASCAR smasszerei kísérték el az orvosi központba

Tovább folytatódott Denny Hamlin vesszőfutása is.

A Joe Gibbs Racing veteránjának nem csak le kellett nyelni azt, hogy újra kiesett a [társ]tulajdonában lévő 23XI mindkét gépe, de még a saját versenye is katasztrofális lett köszönhetően egy csődöt mondott sűrített levegős pisztolynak a pitben, majd két balesetnek.

Mindennek révén csak a 21.-ként rangsorolták.

Hamlin idei balszerencse-cunamiját itt részleteztük:

>>>>>Mint akit elátkoztak: Denny Hamlin pechszériájára már nincsenek szavak


A Cup mezőnye legközelebb május 15-én, a Kansas Speedwayen feszül egymásnak.