„Nem kell a dicsőség” – A versenypályák legsportszerűbb pilótája maga kérte a saját kizárását

A NASCAR – sőt, talán a világ – legsportszerűbb autóversenyzője nem csak feladta magát egy olyan csalás után, amit simán megúszhatott volna, de később még a saját életét is veszélybe sodorta az egyik ellenfele érdekében.

 

Karrierje során Marty Robbins összesen ötvenkét albumot és több, mint száz kislemezt adott ki, tizenhét dala pedig egészen az első helyig tornászta fel magát a Billboard country-tematikájú slágerlistáján.

Az énekes/dalszerző azonban nem csak a színpadon érezte jól magát, hanem a NASCAR pályáin is.

1966 és 1982 között összesen harmincöt Cup futamon vett részt, amiből hatszor tudott a top 10-ben zárni. Legjobb eredményét az 1974-es michigani Motor State 360-on érte el, ahol az ötödikként intették le.

Robbins mindig is igyekezett hangsúlyozni, hogy a versenyzés számára hobbi,csak saját szórakoztatására cseréli le olykor a gitárt a kormánykerékre és eszében sincs új karriert csinálni a NASCAR-ban.

Ebből adódóan Robbins főállású kollégáival ellentétben kínosan ügyelt a sportszerűségre és a szabályok maradéktalan betartására.

Az 1972. május 7-én, a Talladega Superspeedwayen rendezett Winston 500-on a country-sztár saját magát is meglepte, miután a verseny késői szakaszában 188 mph feletti köröket volt képes autózni. Tekintve, hogy a kvalifikáción még alig sikerült megütnie a 177 mph-t ez jelentős gyorsulás volt.

Robbins a tizennyolcadik lett, de ahelyett, hogy örült volna az eredményének egy olyan lépést tett, aminek láttán valószínűleg az összes kollégája egy komplett őrültnek könyvelte el.

Marty ugyanis fogta magát és a leintés után önként ballagott oda a NASCAR versenyigazgatóságához, hogy legyenek szívesek alaposan átvizsgálni a Dodge-át, mivel úgy érzi, valami nem stimmel azzal. Egyszerűen túl gyors.

 

A NASCAR technikai ellenőrzésekért felelős akkori vezető tisztviselője, Bill Gazaway bele is vetette magát a feladatba és hamarosan meg is született a válasz: a karburátor minimálisan ugyan, de eltérést mutatott a regulákban foglaltakhoz képest.

Mint kiderült, a Robbins által saját büdzséből nevezett autón dolgozó egyik szerelő próbált ily’ módon segíteni főnökének.

Igazságérzetétől vezérelve Marty maga jelentette ki, hogy lemond a legmagasabban végző újoncnak járó 250 dolláros pénzdíjról, majd kérvényezte a NASCAR-nál, hogy diszkvalifikálják a versenyről.

A hivatalos eljárás persze pontosan ez volt, Robbinsnak pedig még egy több, mint 1000 dolláros büntetést is ki kellett perkálnia.

„Nem érdekel az egész. Egy dolog miatt viszont nagyon is megérte: láthattam Joe Frasson* ledöbbent arcát, amint elszáguldottam mellette. Az a pillanat felért egy bajnoki címmel.”

Marty azonban később elismerte, valójában nagyon is tudott csalásról, olyannyira, hogy a karburátort egyenesen az ő motelszobájában buherálták meg.

„Csak tudni akartam, hogy milyen érzés az élmezőnyben lenni” – magyarázta.

„Nem kellett a dicsőség, nincs szükségem a pénzre sem, egyszerűen csak meg akartam tapasztalni. Eleve úgy terveztem, hogy a leintés után feladom magam, ahogyan meg is tettem.”

 

Robbins két évvel később az önfeláldozásáról is tanúbizonyságot tett.

Az 1974-es Charlotte 500-on Richard Childress megforgott, az érkező Marty pedig erre reagálva, a saját testi épségét kockára téve direkt a falnak kormányozta az autóját, mivel tudta, hogy ellenkező esetben kollégája Chevy-jét közvetlenül a vezető oldalon torpedózta volna meg, ami az esetek többségében végzetesnek bizonyult.

Az ütközés következtében Robbins többszörös borda- és medencetörést szenvedett, az arcát pedig harminchét öltéssel kellett összevarrni.

A kockázatos manőverrel azonban minden valószínűség szerint megmentette Childress életét, aki később csapattulajdonosként, Dale Earnhardt Sr.-ral a volán mögött hat bajnoki címet is szerzett a NASCAR legmagasabb osztályában, aminek révén a sportág egyik élő legendájává vált.

„A csontok összeforrnak, a sebek begyógyulnak, a legfontosabb viszont, hogy Childress jól van” – nyilatkozta a baleset után Marty.

„Két választásom volt, vagy a fal felé fordítom a kocsimat, vagy pedig egyenesen nekimegyek az autója bal oldalának, amibe szinte biztosan belehalt volna. Nem volt kérdés, hogy melyik mellett döntök.”

Robbins újabb két esztendő múlva az Indianapolis Motor Speedwayen is pályára gördülhetett és Tony Hulman külön felkérésére ő vezethette fel a pace carral a 60. Indy 500 mezőnyét a zöld zászlóig.

Utolsó NASCAR-futamára 1982 novemberében, az Atlanta International Racewayen került sor.

Az ekkor már súlyos szívproblémákkal küzdő Robbins december elején újabb infarktust kapott – rövid időn belül a harmadikat -, ami miatt operáción esett át, de hat nappal a beavatkozás után elhunyt.

A zenész/autóversenyző emléke előtt tisztelegve az 1983-as, a country zene otthonában, Nashville-ben rendezett NASCAR Winston Cup futam a Marty Robbins 420 nevet kapta.

 

 

* – Frasson a hetvenes évek NASCAR-jának közismert pilótája volt, hírnevét azonban nem az eredményeinek, hanem a heves vérmérsékletének köszönhette.