Ártatlan embert büntet a NASCAR – És ez így szabályos

Ártatlan embert büntetett a NASCAR, de szerintük ez így szabályos
Ártatlan embert büntetett a NASCAR, de szerintük ez így szabályos


Büntetést kapott a Joe Gibbs Racing 11-es számú Toyotájának csapata a Dover Motor Speedwayen történt fiaskó miatt.

Ahogyan arról az USAracing beszámolt, a Denny Hamlin által vezetett autóról pitkiállás után esett le az egyik kerék, ami potenciálisan életveszélyes helyzetet idézett elő a pályán.

Ennek következtében a crew chief Chris Gabehart, valamint az ominózus kerékért felelős szakember egyaránt négyfutamos felfüggesztést kapott.

A csavar viszont itt jön.

Az autón a bal-első kerék adta meg magát, amelyet a szóban forgó pitkiálláskor Mike Hicks tett fel, az eltiltást viszont mégsem ő kapta, hanem a hátsón dolgozott Blake Houston.

A FOX megkereste a NASCAR-t, hogy adjanak magyarázatot arra, miért nem a hibát vétő személyt szankcionálták.

Erre a szervezet szóvivője úgy reagált, hogy ők csak azt nézik, kinek a neve szerepel a csapatok szezon előtt leadott nevezési lapján.

A JGR viszont pár fordulóval ezelőtt vadonatúj pitkoreográfiát léptetett életbe, aminek során a gárda tagjai már körben haladva hajtják végre a munkát.

Houston a jobb-elsővel kezdett, utána viszont már a bal-hátsóval folytatta, míg Hicks a bal-hátsó után a jobb-elsőt kapta.

A NASCAR-t azonban nem érdekli a módosítás, csak az, hogy ki volt hivatalosan, írásban lejelentve.

A dokumentumon pedig még Houstont jelölték meg mindkét első kerék mellett, így az eltiltás is őt illeti.

Emellett kihangsúlyozásra került, hogy a szabálykönyv eleve sehol sem állítja azt, hogy pontosan az a dolgozó fog büntetést kapni, aki az adott hibát elkövette. Mindössze annyit fektettek le, hogy a problémáért egy csapattagnak kell felelnie.