WoO: Megbüntették Larsont, dühöngő csapatfőnöke már a kiszállással fenyegetőzik

WoO: Megbüntették Larsont, dühöngő csapatfőnöke már a kiszállással fenyegetőzik
credit:Penske Entertainment



Mozgalmas napokon van túl Kyle Larson.

A kaliforniai versenyző az elmúlt héten három különböző szakágban mérette meg magát.

Még a NASCAR Cup doveri futama előtt részt vett a Bristol Motor Speedway ideiglenes dirtjére kiírt Bristol Bashen, ahol egyaránt pályára hajtott sprint carral és late modellel.

Mivel a két kategóriát ugyanoz napokon bonyolították le, így Larsonnak lényegében abból állt a programja, hogy egyik autóból pattant át a másikba.

A megfeszített tempónak következménye is lett.

A szabályok szigorúan meghatározzák, hogy a versenyzőknek mikor meg felsorakozniuk a rajt előtt.

Erre tíz percük van, Larsonnak azonban még így sem sikerült időben odaérni, ezért büntetésből a mezőny végére zavarták.



A verseny során villámgyorsan tornászta fel magát az élmezőnybe, egy utolsó körben történt defekt miatt azonban búcsút mondhatott a győzelemről szőtt álmainak.

A leintés után a regnáló Cup-bajnok tőle karakteridegen módon fakadt ki a startot megelőző hátrasorolás miatt.

“Sokkal könnyebb dolgom lett volna, ha nem kell leghátulról indulnom” – nyilatkozta Larson a DirtVisionnek.

“Én vagyok az egyetlen srác, aki duplázik itt, úgyhogy nagyon sok dolgot kellett leszerveznünk ahhoz, hogy ezt nomálisan meg tudjam csinálni. Nem csodálom, hogy az olyan csapatok, mint amilyen Mark Richardsé kiszálltak a bajnokságból.”

Richards alakulata nemrég jelentette be hivatalosan, hogy a szezon hátralévő részében már nem a World of Outlaws, hanem a Lucas Oil Late Model Seriesben fog versenyezni. A hírek szerint pedig ennek valódi oka az, hogy nem értettek egyet a WoO fordulóinak szervezésével, valamint a tisztviselők kérdőjeles döntéseivel.

“Örülök, hogy a hátrasorolásommal az Outlaws egy jó döntést hozott és így még nagyobb show-t tudok nyújtani a rajongóknak” – folytatta szarkasztikusan Larson.

“Köszönöm a szurkolóknak, hogy itt vannak.”

A 29 éves pilóta neve valódi nézőmágnes lett az amerikai dirt-pályákon, rengeteg pénzt hozva a futamokat lebonyolító szervezeteknek és pályáknak egyaránt.



Ennek apropóján Larson late modeles főnöke, Kevin Rumley már egyenesen fenyegető hangnemet ütött meg.

Állítása szerint műszaki problémáik adódtak, amiről tájékoztatták is a WoO versenyigazgatóját, Casey Shumant, aki beleegyezett, hogy kapnak még egy extra percet, valamint segítséget ahhoz, hogy a pálya kijelölt területére érjenek.

Ennek ellenére végül mégis szankció lett a vége.

“Shuman félrevezetett bennünket” – nyilatkozta a szakember az Always Race Daynek.

“Nem vagyok boldog emiatt. Annak viszont nagyon örülök, hogy más bajnokságok is felszálló ágban vannak, így a csapatoknak és pilótáknak vannak már más lehetőségeik arra a az esetre, ha a [WoO] menedzsmentje nem tartja be a saját ígéreteit. Az emberek azért jöttek ki, hogy lássák Kyle-t. Ezért ha továbbra is azt akarják, hogy itt versenyezzen, akkor a hivatalos tisztviselőknek ésszerűbben kell kezelniük az ilyen helyzeteket. A magunk részéről át fogjuk gondolni, hogy kivel folytatjuk itt a jövőben. Ha egyáltalán folytatjuk…’





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy