Sajtó: Herta akár már jövőre válthatja Ricciardót a McLarennél

Márciusban került hivatalosan bejelentésree Colton Herta szerződése a McLarennel.
Ennek értelmében az IndyCarban jelenleg az Andretti Autosportot szolgáló amerikai a csapat vadonatúj, egyéves autójával zajló programjának tesztpilótája lesz.
A 22 éves tehetséget mindeddig Michael Andretti tervezett, Formula-1-es csapatának potenciális versenyzőjeként tartották nyilván.
Egy nemrég adott interjújában Herta kendőzetlenül beszélt arról, hogy milyen közel állt már tavaly a világbajnoki sorozatban való bemutatkozáshoz, amire végül a Sauber Motorsports felvásárlásának meghiúsulása szabott gátat.
Andrettiék decemberben végül – immár teljesen önálló alakulatként – benyújtották nevezési szándékukat a 2024-es F1-es szezonra, de az FIA máig nem hozott döntést az ügyben.
Érthető módon a hatszoros IndyCar-futamgyőztes pilóta kapva-kapott az alkalmon, amikor Zak Brown felkínálta neki a fentebb már említett tesztversenyzői helyet.
A McLaren mégiscsak egy nagy múltú – és ami a legfontosabb, működő – F1-es csapat, míg az Andretti Global jövője a levegőben lóg.
A közös munkára maga Mario Andretti is áldását adta, Brown pedig egy pillanatra sem rejtette véka alá, hogy az együttműködés még komolyabbra fordulhat.
A sztori kapcsán most újabb pletykák láttak napvilágot.
A veterán szakújságíró, Joe Saward hivatalos weboldalán arról írt, hogy a McLaren finoman szólva sincs megelégedve Daniel Ricciardo teljesítményével.
Ha pedig az ausztrál nem tud javulást mutatni, akkor reális esély lehet arra, hogy 2024-től már Herta fogja átvenni a helyét.
Sőt, a spekulációk szerint még azt sem lehet kizárni, hogy Ricciardo már a jövő év végéig szóló, jelenlegi szerződését sem töltheti ki.
Saward szerint Brown azt reméli, Herta révén még jobban megnyílhatnak az amerikai vállalatok kapui csapata, na és persze a komplett F1 előtt.
KAPCSOLÓDÓ:
>>>>>Titkos teszt a Ferrarival: Herta sokkal közelebb állt az F1-hez, mint bárki hitte volna

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough