21 éves lett a világ legrosszabb autóversenyzős (trash)-kultuszfilmje

21 éves lett a világ legrosszabb autóversenyzős (trash) kultuszfilmje



A Driven, magyarul Felpörgetve című alkotás 2001. április 27-én debütált az amerikai mozikban.

A forgatókönyvíróként, producerként és főszereplőként egyaránt jegyzett Sylvester Stallone a világ valaha volt legjobb autóversenyzős akciófilmjét álmodta a vászonra, az eredmény viszont ennek tökéletes ellentéte lett.

A történet langyos volt, a feszültséget fokozni kívánt, „drámai” elemek pedig inkább megmosolyogtatnak, mintsem erőteljes szék karfa markolászásra késztetnek (lásd. kiállított autóba bepattanunk és versenyzünk a közúton; roppant látványos, csak éppen minden realitást nélkülöz).

A sportág rajongói biztosak abban, hogy a pokol egy eldugott sarkában külön kínzókamra van kialakítva, ahol az örökkévalóságig csak ezt a filmet játsszák végtelenítve.

A trash-mozik megszállottjainak körében viszont már egyfajta kultusz alakult ki körülötte, továbbá sokan osztoznak azon a véleményen is, hogy semmivel sem elrugaszkodottabb a valóságtól, mint jó néhány agyonhájpolt blockbuster.

Lássunk tehát néhány érdekes tényt annak apropóján, hogy a Felpörgetve betöltötte a 21. életévét.


1. Sylvester Stallone eredeti forgatókönyve 220 oldalból állt.



2. A főhős Jimmy Bly szerepéért egy ideig versenyben volt Leonardo DiCaprio is, de végül Kip Pardue-ra esett a választás.

3. Néhány jelenetben a CART autói alá F1-es gépek hangját keverték.

4. Stallone eredetileg Ayrton Senna életéről akart filmet készíteni, majd később már inkább egy általános, a Formula-1 világában játszódó történetben gondolkodott. Ez azonban szintén elbukott, mivel az F1-es csapatok nem akartak kulisszatitkokat elárulni a stábnak, emellett pedig eredeti futamokról szóló felvételek használatára sem kaptak engedélyt.

5. A rendező Renny Harlin elmondása szerint több, mint 4 órányi anyag végezte kukában. Ebből csak 51 percet tettek fel a hivatalos DVD-re extraként.

6. A Cristián de la Fuente által megszemélyesített Memo Moreno karakterének nevét két CART-pilóta, Memo Gidley és Roberto Moreno adta.

7. A Burt Reynolds alakította kerekesszékes csapatvezetőt, Carl Henryt Frank Williams inspirálta.

8. A film munkacíme ‘Bajnokok’ volt.

9. A németországi verseny jeleneteit a Coninental abroncsgyártó hannoveri tesztlétesítményében forgatták.



10. Beau Brandenburg (Til Schweiger) vezetékneve a Lausitzringnek otthont adó tartományra utal. A pálya 2001-ben fogadta a CART-ot, a verseny pedig azzal szerzett kétes hírnevet, hogy itt vesztette el mindkét lábát Alex Zanardi.

11. A Brandenburg – Bly – Sophia Simone (Estella Warren) közti szerelmi háromszög alapjául a Michael Schumacher és a korábban Heinz-Harald Frentzennel randevúzott Corinna Betsch kapcsolata szolgált.

12. Számos jelenetben bukkan fel a finn zászló. Ennek egyetlen oka van: Harlin ebből az országból származik.

13. A mozi készítésében közreműködtek olyan ismert nevek – a teljesség igénye nélkül -, mint Mario és Michael Andretti, Adrian Fernandez, Chip Ganassi, Juan Pablo Montoya, Jacques Villeneuve, Cristiano Da Matta, Jean Alesi, Kenny Bräck, Tony Kanaan, Paul Tracy, valamint Dario Franchitti.

14. Egy későbbi interjújában Stallone úgy fogalmazott, hogy megbánta a filmet. Harlin pedig egyenesen élete legnagyobb hibájának nevezte.

15. És végül idézzük fel a legikonikusabb jelenet, amihez tökéletesen passzol Josef Newgarden kritikája:

“Ez a film egy rakás halandzsa, nem több. A Felpörgetve a motorsportról szóló egyik legpontatlanabb film, ami valaha készült, de talán pontosan ezért szórakoztató, mivel annyira elszakad a valóságtól.”






Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy