NASCAR: Larsonnak fogalma sincs, hogyan kell versenyezni superspeedwayeken

NASCAR: Larsonnak fogalma sincs, hogyan kellene versenyeznie superspeedwayeken
credit: Meg Oliphant/Getty/NASCAR Media



Egy kivételével Kyle Larson már a NASCAR valamennyi pályatípusán nyerni tudott.

Eljutott a victory lane-re rövid oválon, közepesen és épített vonalvezetésen is.

Superspeedwayen viszont eddig még egyszer sem járt sikerrel.

“Ezek a pályák eddig nem voltak kegyesek hozzám” – ismerte el a regnáló Cup-bajnok a mostani fordulónak otthont adó Talladegán tartott sajtótájékoztatóján.

“Nem tudom, hogy ennek mi az oka. Különböző stratégiákkal érkeztem már meg [a superspeedwayekre], de valahogy mindig belekeveredtem balesetbe, vagy épp én magam törtem össze az autóm. Egy rakás módon próbálkoztam, de eddig semmi sem működött. Fogalmam sincs, hogy miként lehet a legjobban versenyezni rajtuk, ugyanakkor nyilvánvalóan van jó pár srác, akik mindig ott vannak az elején, tehát ők már rájöttek arra, amire én még nem.”

A Daytona International Speedwayen és a Talladega Superspeedwayen egyaránt egy-egy hatodik hely számít a legjobbjának még 2016-ból.

“Frusztráló tud lenni, mivel ha valamiért erőfeszítéseket teszel, akkor eredményeket is látni akarsz. Talán javult is a teljesítményem, de nem voltam valami szerencsés és a balesetek elkerülése érdekében sem végeztem ó munkát. Ezek a pályák teljesen más versenyzési stílust igényelnek, ami szerintem nekem nem igazán fekszik.”



Az idei Daytona 500 előtt még korábbi futamokat és on-board kamerákat is megnézett, de erőfeszítéseit így sem koronázta siker, mivel karambol miatt idő előtt fel kellett adnia a futamot.

“Most, a Talladega előtti héten már egyet egyet sem néztem, mivel… Áh, mindegy, nem tudom. Majd vasárnap kiderül.”





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy