Vadonatúj, környezetbarát abroncsok érkeznek az IndyCarba

A Penske Entertainment maximálisan elkötelezte magát a környezetvédelem mellett.
Ennek egyik első lépéseként hivatalosan bejelentették, hogy határozatlan időre szakítanak az Indianapolis 500 egyik legrégebbi tradícióját képező luftballon-engedéssel.
A hagyomány még az Indianapolis Motor Speedway legelső, 1909-es rendezvényének állított emléket, ami gázzal töltött hőlégballonok versenye volt.
Az évtizedek során rengeteg lufit engedtek szabadjára az Indy 500 előtt, 2020 és 2021-ben viszont a COVID miatt felfüggesztették ezt a látványelemet.
Penske-ék pedig a minap megerősítették, hogy a közeljövőben nem is fog visszatérni, mivel rendkívül komoly műanyag-szennyezéssel jár.
KAPCSOLÓDÓ:
>>>>>Amikor földönkívülinek nézték az Indianapolis Motor Speedway elnökét
A bolygónk védelme érdekékében tett törekvések azonban itt nem állnak meg.
Az idei Május Hónapban zöld jelölésű abroncsok debütálnak, amelyeket stílszerűen a Föld napján mutattak be az IMS-en.
A Firestone anyacége, a Bridgestone Americas által kifejlesztett keverék alapját a guayule nevű sivatagi cserje képezi.
Ennek jelentős, szarázságot és hőséget tűrő képessége révén hosszú távon fenntarthatóbb megoldást képezhet a természetes gumi új, kilímabarát generációjának, mint a jelenleg elterjedt, trópusi viszonyokat igénylő kaucsuk.
A hagyományos gumi alapanyagát gyökerekből, ágakbol és fakéregből nyerik ki.
A korszakalkotó abroncs a 106. Indy 500 programsorozatának részét képező, pitcsapatok közti versenyen, a Pit Stop Challenge-en debütál. Versenykörülmények között az augusztusi, Nashville utcáira kiírt Music City Grand Prix-n tér vissza a lágyabb keverékű gumik alternatívájaként.
Ezeken az új keverék a külső rétegét alkotja.
A versenyzés mellett az IMS a vadonatúj, elektromos trailerein is használni fogják.
A Firestone IndyCar-abroncsaiért felelős főmérnöke, Cara Adams Krystolic ennek kapcsán leszögezte, a Bridgestone maximálisan elkötelezett annak irányába, hogy 2050-re teljes mértékben karbonsemlegessé váljon és valamennyi termékük teljes egészében, fenntarthatóan előállított alapanyagból készüljön.
A guayule-gumi kopását tekintve egyáltalán nem különbözik a jelenleg használttól.
A több, mint tízéves kutatást felölelt projekt az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériumának támogatásával valósulhatott meg.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough