Minimum két évig még biztosan nem lesz új autója az IndyCarnak

Minimum két évig még biztosan nem lesz új autója az IndyCarnak
credit: Penske Entertainment/Joe Skibinski



2024 végéig még egészen biztos, hogy használatban marad az NTT IndyCar Series jelenlegi versenygépe.

A 2012-ben debütált DW12 – majd a 2018-as univerzális aerokit érkezése óta már IR-18 néven futó – autó kapcsán többször is felmerült a nyugdíjazás gondolata, de ez végül máig nem valósult meg.

Jelen állás szerint pedig még évekig nem is számíthatunk az utód megjelenésére.

„Semmi okot nem látok arra, hogy siettessük az új autót” – nyilatkozta a RACER-nek Roger Penske.

„Nem tudom pontosan, hogy hány [jelenlegi] gép van használatban, de valószínűleg 60-65-ről lehet szó. Semmi értelme darabonként 600.000 dollárt fizetni a lecserélésükért, miközben annyira szoros a versenyzés, mint most.”

Az IndyCar legutóbbi nagy változtatását a 2020-ban bevezetett aeroscreenek jelentették.

A következő jelentős lépés pedig a várhatóan 2024-ben érkező új, 2.4 literes, ikerturbós V6-os motorok lesznek hibrid rendszerrel.

Az erőforrás eredetileg már jövőre debütált volna, a szállítmányozási láncban tapasztalható problémák miatt viszont egy év halasztás mellett döntöttek.

Ennek ellenére a motor pályán zajló tesztsorozata már megkezdődött, az első eredmények pedig minden várakozást felülmúltak.

Penske szerint a hibridek szempontjából is optimálisabb a régi autó használata, mivel azt már tökéletesen ismerik, emellett pedig nem elhanyagolható a tény, hogy mennyire biztonságosak is.

„A következő hegy, amit meg kell másznunk a hibridekkel való tesztek. Nem veszünk ki szabadságot azért, mert tizenkét hónappal eltoltuk a projektet. Valójában megkétszereztük a Chevyvel és a Hondával való megbeszéléseket, hogy biztosra menjünk, csapatként dolgoznak össze annak érdekében, hogy a lehető legjobban megismerjék ezt a rendszert. Egyre keményebben dolgozni azon, hogy a hibridek készen álljanak.”



KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>Tízéves az IndyCar autója – De miért nem akarják még mindig lecserélni?