Harvick: Úgy néztünk ki Bristolon, mint egy rakás idióta

Katasztrofálisan alakult Kevin Harvick számára a NASCAR Cup Series vasárnapi, bristoli versenye.
A Stewart-Haas Racing veteránja rögtön a futam elején egyike volt azon pilótáknak, akiknek a felcsapódó sár miatt teljesen eltömődött az autója hűtőrácsa.
Emiatt már a tizedik körben rendkívüli kiállásra kényszerült, a körülményeket látva pedig a NASCAR úgy döntött, mindenki számára kötelezővé teszi a pitlátogatást „takarítás” céljából.
A kényszerszünet után Harvick is körhátrányba került, de szentül hitte, hogy a szabályok szerint joga van visszavenni azt.
A versenyirányítás utasítása ellenére megtagadta a visszasorolást, végül azonban többszöri felszólítást követően engedelmeskednie kellett.
A futama viszont nem tartott sokáig, miután egy baleset miatt végleg kiállni kényszerült.
Harvick a történtek után finoman szólva sem volt elragadtatva.
„Borzalmas munkát végeztünk a felület felkészítése terén” – nyilatkozta a sajtónak a 2014-es bajnok azt nehezményezve, hogy a rajt előtt egyetlen pályabejáró autót sem küldtek ki.
Márpedig ez dirt-futamok előtt bevett szokásnak számít annak érdekében, hogy az agyagos-fűrészporos borítás a lehető leginkább versenyképes legyen.
„Úgy néztünk ki, mint egy rakás idióta, akiknek vissza kellett mennie a pitbe, mert nem tudjuk hogyan kell előkészíteni a pályát. Aztán ki tudja milyen okból még a körünket sem vehettük vissza. Nagyszerű autónk volt, általánosságban a pálya is rendben volt, csak épp a legelején végeztek szörnyű munkát. Van már tapasztalatuk ebben, most viszont egyáltalán nem így tűnt.”
Harvicknak feltették a kérdést, hogy meg fogja-e vitatni a történteket a NASCAR illetékeseivel.
„Nem lehet velük beszélni” – válaszolta.
Ekkor egy riporter megjegyezte, hogy azért tehetne egy próbát.
„Talán igen, de ha rajtam múlna, akkor eleve nem is versenyeznénk dirtön. Szerintem nevetséges amit művelünk.”
A NASCAR nem titkoltan a naptára sokszínűbbé, érdekesebbé tétele érdekében hozta vissza tavaly, kereken 50 év után a naptárba ezt a pályatípust.
„Majd a televíziós nézettségi adatok megmondják, hogy van-e jövője a sportban” – véli Harvick.
„Ha jó számokat hoz, akkor az nagyszerű.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough