EUROLights – Kísérlet az oválversenyzés európai meghonosítására

Hihetetlen, de az ezredforduló után Angliában ambiciózus tervek születtek egy vadonatúj széria létrehozása kapcsán, amelynek a célja nem más volt, mint, hogy az oválpályákat az európai motorsport kultúrájának részévé tegyék.

A projekt olyan gyorsan el is bukott, mint amilyen abszurdnak első hallásra tűnt.

Kevés olyan dolog van a motorsportban, ami annyira idegenül hatna az átlag európai szemeknek, mint az oválversenyzés.

A technikás roadokon szocializálódott rajongók zömének a kizárólagosan bal kanyarokat tartalmazó pályák máig egy furcsa, ízig-vérig amerikai dolgoknak számítanak, ebből adódóan nagyon kevesen ássák bele mélyebben magukat az ilyen létesítményekben rendezett versenyek sajátosságaiba és ránézésre elintézik annyival, hogy „unalmas”, „könnyű” és nagyon veszélyes.

A tengerentúli oválok nem csak az európai szurkolók többségét hagyják hidegen, de az itteni, feltörekvő versenyzők számára sem számítanak abszolút karriercélnak.

Azok pedig, akik végül mégis az Egyesült Államokban kötnek ki szinte kivétel nélkül muszájból, Forma-1-es lehetőség hiányában teszik azt.

Éppen ezért kapta fel a motorsport közössége egy emberként a fejét, amikor az ezredforduló elején megjelentek az első hírek egy vadonatúj nevelőszéria kapcsán, amelynek futamait európai oválpályákon kívánták lebonyolítani.

A történtet gyökere még a kilencvenes évekre volt visszavezethető.

A CART sorozat ekkoriban rendkívül nagy népszerűségnek örvendett a kontinensen, a sportág mindenevő, hardcore szurkolókat tömörítő szubkultúrája pedig szépen-lassan kezdte felfedezni magának az 1996-os, második nagy amerikai open-wheel szakadást előidézett Indy Racing League-et is.

Az IRL ekkoriban még csak oválokon versenyzett, a CART viszont tovább folytatta a már korábban megkezdett átalakulását és a naptárában egyre nagyobb teret kaptak az épített, valamint utcai vonalvezetéseken rendezett futamok.

Az akkoriban már a csőd felé sodródó bajnokság azonban 2001-ben mégis két, oválpályás versennyel tért vissza Európába a négy nappal a szeptemberi 11-ei terrortámadás után a németországi Lausitzringen rendezett American Memorial, valamint az egy héttel később, az angliai Rockingham Motor Speedwayen lebonyolított Rockingham 500 [lásd. nyitókép] képében.

Utóbbi létesítmény tisztviselői maximálisan elégedettek voltak az amerikai széria által nyújtott produkcióval, egyúttal pedig rögtön meg is láttak benne egy potenciális piaci rést is.

2002. január 10-én a Rockingham leányvállalataként működött Oval Race Management (ORM) derült égből villámcsapásként jelentette be, hogy vadonatúj szériát hoznak létre, amely az EUROLights nevet kapta.

A nevelősorozatok ranglétráján hozzávetőlegesen, teljesítmény és költségvetés szempontjából a Formula 3 és a Formula 3000 közti szintre belőtt bajnokság küldetése az volt, hogy az öreg kontinens pilótái között találja meg az amerikai CART, illetve IRL leendő sztárjait.

A távolabbi cél pedig nem más volt, mint, hogy az óceán ezen oldalán is a sportág kultúrájának részéve tegye az oválpályás versenyzést.

„A EUROLights egy olyan széria, amely forradalmasíthatja az európai motorsport összképét” – jelentette ki a sajtótájékoztatón a korábbi autóversenyző, egyben az ORM első embere, Bob Berridge.

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy kapcsolatot alakítsunk ki a CART-tal, vagy az IRL-lel. Az a célunk, hogy a EUROLights bajnoka ezen sorozatok valamelyikében tesztlehetőséghez, vagy akár egy versenyre szóló szerződéshez jusson. Jelenleg az alapozásnál tartunk, a májusban kezdődő teszteken meg akarunk bizonyosodni arról, hogy az autó megbízható, optimálisan működik. Már most több csapattal kapcsolatban állunk és folyamatosan tárgyalunk a további potenciális partnerekkel is annak érdekében, hogy 2003-ra minden készen álljon. Úgy vélem, hogy az európai versenyközegbe mindenképpen kellenek az oválok. Lausitzring működik, Rockingham szintén. Az oválpályás versenyzésnek a természetes fejlődés részét kell képeznie Európában és szerintem néhány éven belül nagyon nagy dolog lesz itt is. Hosszabb távon nem lesz szükségünk az amerikaiakra sem, biztos vagyok benne, hogy az oválok a bolygó ezen részén is legalább olyan népszerűek lesznek, mint odaát.”

Az ORM egy három évre szóló szerződést is aláírt a Lolával, aminek értelmében utóbbiak vállalták a karosszéria legyártását. A Lola B255 kódjelű kaszni alapját az F3000 2002-es Lola B02/50-es modellje szolgáltatta, amibe 450 féklóerős V6-os motor lehelt életet a Langford Performance Engineering jóvoltából.

A jármű végsebességét körülbelül 305 km/h-ra datálták, az első tesztsorozat pedig 2002 májusától egészen augusztus végéig tartott volna.

A pletykák szerint több, az európai nevelősorozatokban érintett gárda is érdeklődést mutatott a EUROLights iránt, de ezek közül egyedül csak a Super Nova neve merült fel konkrétabban.

Teltek, múltak a hónapok, a nyár pedig a beígért tesztek nélkül ért véget és a korábban szintén beharangozott, nagyszabású szeptemberi sajtótájékoztató is minden indoklás nélkül elmaradt.

Októberben végül olyan híresztelések kaptak szárnyra, miszerint az oválszériára szánt anyagi támogatásokat egy az egyben átcsoportosítják az Egyesült Királyságbeli stock-car bajnokság, a komoly financiális problémákkal küzdő ASCAR megmentésére.

A EUROLights innentől fogva teljes mértékben feledésbe merült.