IndyCar: Jimmie Johnson röntgenfelvétellel adott újabb helyzetjelentést sérüléséről

IndyCar: Jimmie Johnson röntgenfelvétellel adott újabb helyzetjelentést sérüléséről
credit: Penske Entertainment/Chris Jones



Hétfőn sikeres operáción esett át Jimmie Johnson, aminek során rögzítették a törött jobb kezében keletkezett törést
.
Mint ismeretes, a 46 éves versenyző múlt pénteken, az IndyCar Long Beach-i első edzésén szenvedett balesetet, miután elvesztette uralmát a Chip Ganassi Racing 48-as Dallara-Hondája felett és végül a gumifalnak csapódott.

A sérülést az váltotta ki, hogy az ütközés előtt nem tudta időben elengedni a kormánykereket.

Johnson ennek ellenére végigcsinálta a teljes hétvégén, további két csattanással járt incidensben oroszlánrészt vállalva.

Felépüléséről rendszeresen tudósít a közösségi médiában, így kedden arról is tudomást szerezhettünk, hogy alig 24 órával a műtét után már a szimulátorban dolgozott.

Most a másodéves IndyCar-pilóta megosztotta a beavatkozás után készült röntgenfelvételt is, amelyen jól látni a gondosan elhelyezett csavar.

Johnson közölte továbbá, hogy megkezdődött a felépülése, majd közzétett egy videót is, amin már rehabilitációs gyakorlatot végez.

Jelen állás szerint minden esély megvan arra, hogy a jövő héten esedékes, indianapolisi oválteszten már autóba is ülhet.








Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy