IndyCar: Meg kellett műteni Jimmie Johnsont

IndyCar: Meg kellett műteni Jimmie Johnsont
credit: Penske Entertainment/Chris Jones



Nem úszta meg operáció nélkül Long Beach-i balesetét Jimmie Johnson.

A Chip Ganassi Racing versenyzője még a pénteki napon csapódott az utcai pálya gumifalának, aminek során nem engedte el időben a kormánykereket.

Ennek következtében eltört egy csont a jobb kezében, de ennek ellenére bevállalta a hétvége hátralévő részét.

A csapások sorozata viszont – főként saját hibájából – nem akart véget érni.

A szombati edzésen újra falazott, a kvalifikáción feltartás miatt megbüntették, magát a versenyt pedig ismét baleset miatt adta fel.


KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>IndyCar: Jimmie Johnson hibát hibára halmozott, de tanulni akar belőle


Johnson végül kedden tudatta követőivel, hogy sérülése miatt kénytelen volt operációnak alávetni magát.



“Long Beachről a műtőbe. Jó hír, hogy úgy tervezem, készen állok a kilenc nap múlva rendezendő IMS-tesztre, majd Barberre május elsején. Köszönöm minden érintett egészségügyi dolgozónak.”

Megerősítésként a 46 éves kaliforniai egy fotót is mellékelt bekötött kezéről, amint már a szimulátorban dolgozik.

A 106. Indianapolis 500-at megelőző kollektív tesztet április 20-21-ére írták ki, míg a bajnokság következő, alabamai fordulóját április 29 – május 1. között bonyolítják le.






Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy