Már készítik elő Robert Wickens IndyCar-visszatérését?

Három és fél évvel az életét megváltoztatott poconói horrorbaleset után idén februrában tért vissza a versenypályára Robert Wickens.
A kanadai pilóta az IMSA alá tartozó Michelin Pilot Challenge-ben fut teljes szezont a Bryan Herta Autosport speciális, teljes egészében kézi vezérlésű Hyundai Elantránjának volánja mögött.
Rögtön első, daytonai bevetését dobogós hellyel zárta, Sebringen viszont már nem volt sok szerencséje és csak a tizenharmadik lett váltó- egyben honfitársa, Mark Wilkins oldalán.
Wickens korábban többször is úgy nyilatkozott, hogy nagyon szeretne egy napon ismét IndyCar-autót is vezetni, ez viszont sokáig csak afféle vágyálomnak tűnt.
A 33 éves pilóta jó barátja, egyben korábbi csapattársa, a jelenleg már az NBC szakértőjeként tevékenykedő James Hinchcliffe azonban a minap tett egy érdekes megjegyzést.
A GP of Long Beach szombati edzésének közvetítése során szóba került, hogy láthatjuk-e még Wickenst egyszer egy Indy-gép volánja mögött.
Erre Hinch így reagált:
„Határozottan dolgoznak valamin csendben a háttérben.”
Persze arra rendkívüli kicsi az esély, hogy Wickens versenykörülmények között csatlakozna a bajnoksághoz.
Ennek egyik kiemelt oka, hogy nyilvánvalóan itt is csak átalakított autóval tudna pályára hajtani, ami miatt jelentősen el kellene térni az érvényben lévő, technikai szabályoktól.
Egy-két tiszteletkör viszont kétségkívül hatalmas sikert aratna.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough