Indy 500: Bizarr ötlettel állt elő JR Hildebrand arra az esetre, ha nem lenne meg a 33 nevező

Indy 500: Zseniális ötlettel állt elő JR Hildebrand arra az esetre, ha nem lenne meg a 33 nevező
credit: Penske Entertainment/Joe Skibinski



A 106. Indianapolis 500 nevezési listáján eddig harminckét autó szerepel és egyelőre nincs is biztosnak vehető, újabb jelölt.

Ha ez így maradna, akkor 1947 után először nem lenne meg a tradicionális, harminchárom fős rajtrácsa a legendás versenynek.

Az okok sokrétűek: a csapatok kiterjesztett IndyCar-programjai miatt fennálló szakemberhiány, szponzortalanság, valamint érdekellentétek okán egyaránt hiúsultak meg ígéretesen indult törekvések.

A Vasser Sullivan Racing Katherine Legge-gel tervezett visszatérését a Toyota akadályozta meg, mivel a gyártó azt szerette volna, ha inkább teljes erőbedobással a velük partnerségben zajló GT-versenyzésre fókuszálnak.

A Team Penske pedig még akkor sem tudna mentőövet dobni a negyedik autójuk hadrendbe állításával, ha akarnának. A Porschével közös LMDh-projekt miatt jelentős átcsoportosítások történtek, így nekik sincs meg az induláshoz szükséges emberi erőforrás.

A legrosszabb forgatókönyv teljesülése esetére JR Hildebrand előállt egy rendhagyó, mi több, bizarr megoldással.

Az AJ Foyt Racing oválpilótája Twitterén felvetette, hogy az Andretti Autosport, esetleg Penske-ék elővehetnék az egyik tartalékautót, aminek volánja mögött elrajtolhatna Mario Andretti, vagy akár Tony Stewart.

Az ötlet még akkor is menő lenne, ha nem éles versenyzésről, pusztán afféle ünnepélyes tiszteletadásról lenne szó potenciálisan az első kör végéig.

„Mindezt némi komolysággal mondom. Azon versenyzők számára, akik próbálnak összehozni egy programot, vagy akikről tudjuk, hogy beugorhatnak (pl. Stefan, Simona, RHR, Oriol, Hinch) nyilván rosszat tenne, ha csak elrajtolnának, majd rögtön ki is állnának. Egy tiszteletbeli start egy legendával viszont már klassz volna, ráadásul olyasvalami, amit csak Indyben láthatsz.”

Ezen ‘start and park’ szcenárió vadnak tűnhet ugyan, Mario Andretti viszont rögtön lájkolta is.