F1: Michael Andretti még mindig nem kapott választ az FIA-tól

A Michael Andretti vezette Andretti Global már decemberben benyújtotta a Nemzetközi Automobil Szövetség felé nevezési kérelmét a 2024-es Formula-1-es szezonra.
Az üzletember arra számított, hogy már januárban megszületik a döntés, de erre nem került sor.
Olyannyira nem, hogy az FIA még most, áprilisban is adós a válasszal.
„Miközben várakozunk, a háttérben rengeteget dolgozunk, készülünk” – nyilatkozta Andretti a RACER-nek.
„Folyamatosan haladunk abban reménykedve, hogy esélyt kapunk. Muszáj elkezdenünk megtenni a szükséges lépéseket és remélni, imádkozni azért, hogy az FIA lehetővé teszi számunkra, hogy bejussunk [a mezőnybe]. Reménykedtünk benne, hogy mostanra már tudni fogjuk a választ, de sajnos nem így van. Bízunk abban, hogy hamarosan megtörténik.”
A projektről februárban rántotta le a leplet Mario Andretti.
Az élő legenda akkor azt is elárulta, hogy fia alakulatának már sikerült megegyeznie a Renault-val is, mint motorpartner.
Az Andretti Globalnak saját állítása szerint minden szükséges erőforrás a rendelkezésére áll az F1-ben való bemutatkozáshoz, beleértve a teljes anyagi fedezetet.
Pozitív végkifejletre számítva pedig már nagy erőkkel zajlik további szakemberek felkutatása az Egyesült Királyságban, hogy ha megkapják az FIA-tól a zöld jelzést, akkor rögtön meg is kezdhessék a munkát.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough