Szexizmus és marketing: Avagy a nők valódi helyzete az autósportban

Az utóbbi napok legforróbb témája, hogy összejön-e a tradicionális létszámú rajtrácshoz szükséges 33 nevező a 106. Indianapolis 500-ra.

Arról pedig jelenleg már álmodni sem lehet, hogy kieséses kvalifikációt rendezzenek májusban.

Az okok prózaiak: a csapatok kiterjesztett programjai miatt beállt szakemberhiány, valamint természetes a pénz, a pénz és a még kevesebb pénz.

Ha megtörténne a legrosszabb, akkor 1947 óta először lenne 33-nál kevesebb autó a legendás viadal mezőnyében.

Az utóbbi évtizedben Pippa Mann számított a “gyengébbik nem” kvázi fix pontjának az Indy 500-on.

A brit pilótának annak ellenére is sikerült összeraknia évről-évre a saját programját, hogy soha nem rendelkezett komoly, vállalati szponzorral. Csak kisebb cégek, szervezetek által jött össze a nevezéshez szükséges büdzséje.

A legjobb eredményét 2019-ben érte el, amikor is a 16.-ként intették le annak a Clauson Marshall Racingnek az autójában, amely konkrétan zéró IndyCar-tapasztalattal érkezett meg a Brickyardra. A rendkívül alacsonyan finanszírozott gárda munkamorálját jól jellemzi, hogy már a kvalifikáció első napján bejutottak a mezőnybe, miközben olyan csapatok véreztek el, mint a Carlin, vagy épp az a McLaren Racing, amelynek csak a motorhome-ja többe került, mint a CMR teljes költségvetése.

Azóta viszont egyszer sem sikerült összehoznia a nevezéshez szükséges anyagi hátteret.

„Mostanában nagyon sok szó esik a közösségi médiában arról, hogy meglesz-e idén a 33 résztveveő az Indy 500-on” – írta Facebookján Mann.

„A rajongók pedig szomorúak, hogy talán ez lesz a maximum. Én az évek során a belemet kidolgoztam azért, hogy egyike legyen ennek a 33-nak. Leírahtatlanul nehéz megszerezni hozzá a pénzt és ami van, sosem elég. Nem fedezi a teszelést, vagy az extra autóban töltött időt. Végülis, kinek van szüksége edzésre ezen a szinten? Sosem fordult elő, hogy fizetést kaptam volna a hónap végén, mivel az összes pénzt a versenyautóra fordítottuk. Lényegében egyetlen évet és egy fantasztikus csapattulajdonost leszámítva sosem jártam jól anyagilag. Sőt, ráfizettem, mert [a Május Hónap programja miatt] 4-6 hétig nem dolgoztam. Ezidő alatt semmi bevételem nem volt és utána hónapokba telt, hogy felszínre jussak. Mindezt vállaltam a lehetőségért, hogy versenyezhessek, mert tudjátok, hogy melyik a legjobb része a játéknak? A lehetőség, hogy játszhatsz. Tisztelni kell azokat a csapatokat és versenyzőket, akik ezt lehetővé teszik. Tovább tiszteljük azt a munkát is, amit minden egyes autóba belefektetnek azért, hogy májusban a pályán lehessenek.”

Mann főállásban vezetéstechnikai oktatóként dolgozik, emellett pedig aktívan kiveszi a részét a tehetséges hölgypilóták felkutatását és támogatását megcélzott Shift up Now! programból is.

Ennek keretein belül rendszeresen indul mentoráltjaival együtt kisebb sportautó-futamokon, a komolyabb versenyeken való részvételről viszont tehetős szponzori hátszél nélkül nem is álmodhat.

Az idei Indianapolis 500-on – a dolgok eddigi állása szerint – 2020-hoz hasonlóan újfent nem lesz női résztvevő.

Az IndyCar által két évvel ezelőtt tető alá hozott esélyegyenlőségi program, a Race for Equality and Change zászlaja alatt a tavalyi Indy 500-on debütálhatott a Beth Paretta nevével fémjelzett, Simona De Silvestro személyébe hölgyversenyzővel, valamint zömében szintén nőkből álló pitcsapattal bírt Paretta Autosport.

A Team Penske partnereként nevezett gárda sikeresen kvalifikálta magát a mezőnybe, végül azonban egy baleset miatt idő előtt kiállni kényszerültek.

A közös munka nem folytatódott, mivel Penske-ék Porschéval közös LMDh-programja miatt végrehajtott átcsoportosítás miatt már nem marad annyi erőforrásuk, amivel Parettáékat támogatni tudnák.

Emellett immár az RE&C-nek képezik a részét.

Ennek ellenére a PA nem tétlenkedik. A hírek szerint maguk mögött tudhatják motorfronton a Chevrolet-t, vannak szakembereik és a költségvetésük is jól alakul. Egyedül már csak egy saját versenygép hiányzik.

A csapat nem szeretné elkapkodni az önálló programját, így a jelek szerint kihagyják az Indy 500-at annak reményében, hogy a szezon későbbi részében több futamon is ott lehessenek.

Felmerült továbbá a kétszeres 500-as induló, az utóbbi években már a sportautózás világában ténykedő Katherine Legge neve is.

A 41 éves brit a tervek szerint a Vasser Sullivan Racinggel tért volna vissza Indianapolisba.

A jelenleg az IMSA-ban szereplő gárda terveit azonban áthúzta a Toyota, amely a saját GT-programját helyezte előtérbe, ellehetetlenítve ezzel a VSR Indy 500-át.

Legge így ismét partvonalra került, mivel szinte az összes szponzor Vasserékhez volt köthető.

Az RE&C-vel kapcsolatban Mann még 2020-ban, egy Autoweeknek adott interjújában elárulta, hogy értesülései szerint Roger Penske-ék számos kisebbséghez tartozó fiatal pilótát megerestek. A lányokat viszont teljesen figyelmen kívül hagyják, noha a gokart- és dirt-pályákon számos ígéretes tehetség rója a köröket.

Az Infield Media & Promotion vezetője, Gil Smith ügyfelei között számos IndyCar, NASCAR és IMSA pilóta is megtalálható – nők, férfiak egyaránt.

“A szponzoráció előteremtése már eleve nehéz történet” – szögezte le Smith.

“Ha viszont hölgyről van szó, akkor szinte csak új cégek jöhetnek szóba, mert a jól ismert, befutott márkák kizárólag férfiakkal akarnak szerződni.”

A sportág teljes palettáját nézve egyedül Danica Patrick tudhatott maga mögött hosszú éveken át jelentős vállalati szponzort a GoDaddy képében. A domain-szolgáltató azonban a közös program kezdetekor még messze nem volt az a befutott cég, mint ma. Smith úgy fogalmazott, hogy ezen üzleti kapcsolatban a GoDaddy volt a növekvő márka, amelynek szexepilre alapuló marketingjébe tökéletesen beleillett a “kelendő árucikknek” számított Patrick, aki máig egyetlen versenyzőnőként tudta meghódítani a mainstream médiát.

“A potenciális szponzorokkal való tárgyalások során általános tendencia, hogy függetlenül az eredményektől teljesen megváltozik a beszélgetés tónusa, ha kiderült, egy nőről van szó” – folytatta Smith. „Érdekes módon ha elkezdek a partnereinknek beszélni például egy teljesen ismeretlen 16 éves srácról, akkor mind úgy reagálnak: ‘Tizenhat éves? Az fenomenális!’. Ha viszont megemlítem egy női ügyfelemet, akkor rögtön ráncolják a homlokukat és jönnek az olyan kérdések, mint: ‘Tud egyáltalán vezetni?’, ‘Megvan a fizikuma a versenyzéshez?’, ‘Bírja a nyomást?’.

Smith azért sem érti ezt a fajta diszkriminációt, mivel a hölgyversenyzők eleve óriási népszerűségnek örvendenek.

“Nem tudom hová tenni, hogy a nagyvállalatok miért zárkóznak el a nőktől” – mondta Brian Bonner, a korábbi IndyCar-pilóta, egyben a Bonner Race Marketing alapító-tulajdonosa.

“Nagyszerű személyiségük van, lehetne belőlük márkát építeni és legyünk őszinték, jó pár srác az IndyCarban nagyon unalmas jellem. A hölgyek teljesen új rajongókat képesek meghódítani. Máig élénken él bennem az 1992-es Indy 500 előtti parádé. Én is a mezőny egyik újonca voltam és amikor hajtottunk végig az utcán, az emberek egyszerűen megőrültek. Arra gondoltam, ez milyen klassz. Aztán jobban szétnézve megláttam, hogy a leghangosabbak a fiatal lányok és mindannyian Lyn [St. James] nevét skandálták.”

Smith és Bonner szerint a nők jelenlététől több szempontból is tartanak a vállalatok.

“Van a dolgoknak egy jól bevett menete akkor, ha férfi sportók vannak egy férfiak által uralt sportágban” – magyarázta Smith.

“Ez az úgynevezett “öltözői mentalitás”. Ha bedobsz egy nőt ide, akkor viszont már semmi sem lesz ugyanolyan. Muszáj udvariasnak, tisztelettelinek lenned és innentől már nem abban a bizonyos öltözőben vagy. Az egyik legnagyobb félelmet az esetleges szexuális zaklatások jelentik. Egyetlen márka sem szeretné látni a nevét a médiában összefüggésbe hozva egy ilyen perrel.”

Emellett ott van a veszélyfaktor kérdése is.

A legtöbb cég – sőt, csapat – retteg attól, hogy egy hozzájuk kötődő nő súlyosan megsérülhet, vagy akár meghalhat a versenypályán.

Mindenki tisztában van vele, hogy sajnos a legszigorúbb biztonsági előírások közepette is történhetnek tragédiák. Ezt a pilóták – legyen férfi, vagy nő – el is fogadják.

Mégis, a közvélemény szemében sokkal nagyobb vihart kavar az, ha egy hölgy veszti életét a volán mögött.

Az ezzel járó, minden kétséget kizáróan globális méreteket öltő negatív visszahangot senki sem akarja bevállalni.

Visszatérve Mannra, a 38 éves versenyző elmondása szerint soha nem akart a neme révén előnyhöz jutni, ahogyan arról sem szívesen beszélt, hogy a szexizmus igenis jelen van ebben a sportban is.

Eljött viszont az az idő, amikor már nem tudta magában tartani.

“Nem szeretem megnyitni a privát üzeneteimet Instagramon, mert gyakran tele van, hogy is mondjam…. kényes fotókkal és megjegyzésekkel. Sokan ezt viccesnek tartják. Ez egy olyan zaklatási forma, amivel a férfiaknak nem kell szembesülniük. Én ignorálom ezeket, a szponzorációs problémákkal azonban már nem tudom ugyanezt megtenni. Könnyű ujjal mutogatni a világjárványra, a gazdsági válságra, de valójában nem ezek okozzák a legnagyobb gondot. A motorsportban lévő nők ugyanis már hosszú évek küszködnek.”

“Vannak tehetséges lányok” – nyilatkozta a Charlotte Observernek 2021-ben Janet Guthrie, aki a hetvenes években első nőként tudta kvalifikálni magát az Indy 500-ra és a Daytona 500-ra.

“Mindig is azt mondtam, hogy a sportnak egy olyan nőre van szüksége, akiben megvannak az alábbi dolgok: tehetség, elhivatottság, szenvedély, érzelmi függetlenség, valamint a saját vagyona.”

A most 84 esztendős, élő legenda státuszban lévő Guthrie-t úttörőnek tartották, ő maga viszont szomorúan látja, hogy közel ötven évvel a pályákon való felbukkanása óta sem sokat változott nőtársai megítélése, ezzel együtt pedig a számukra kínálkozó lehetőségek.

Janetet pár éve választották be az Indianapolisi Motorsport-hírességek Csarnokába, emellett pedig felmerült, hogy a NASCAR Hall of Fame-re is felterjesztik.

A gond csak az, hogy ez utóbbi nem lehetséges.

“Nem vagyok jogosult a NASCAR HoF-ba való beiktatásra. Ehhez legalább tíz évet kellett volna eltöltenem a bajnokságban, de én csak öt szezonban voltam jelen. Ez a mai napig roppant elkeserít, mivel biztos vagyok abban, hogy képes lettem volna versenyeket is nyerni. Csak éppen elfogyott a pénzem. A futamaimon haladtam vezető pozícióban, felvettem a tempót az élmezőnnyel és tudom, hogy a győzelem is bennem volt. Minimális anyagi háttérrel viszont már akkor is csak sereghajtó autókra volt esélyed, amelyekben nem vagy több, mint egy gyors gyalogos. Pénz nélkül pedig még ennyi sem elérhető.”

A különböző bajnokságok marketingjében kétségkívül jól mutatnak a nők támogatására tett törekvések, a valóságban viszont ezek gyakran csak üres szavak.

Lehet ujjal mutogatni, mondván a szexizmus csak egy kifogás és valójában azért nincsenek az élvonalban női pilóták, mert nincs köztük olyan, aki kellőképpen tehetséges lenne.

Belép a képbe ráadásul a számok törvénye, lévén durva becslés szerint ezer gokartos, vagy épp mini sprintes fiúra egyetlen lány jut.

Vannak viszont nagyon is jó képességűek köztük, akik azonban anyagi okok miatt, kapcsolatok nélkül megrekednek regionális szinten.

A leszomorúbb, egyben legfelháborítóbb viszont az egészben a már említett, létező szexizmus.

Ahelyett ugyanis, hogy az arra hajlandó cégek az ügyesebb lányokat emelnék ki, inkább a – finoman fogalmazva – nem túl acélos képességű, de annál dekoratívabbakat támogatják.

A midgetek között vitézkedő Kaylee Brysonnak, vagy épp a sprint caros McKenna Haase-nak sokkal inkább helye lenne egy ARCA, Road to Indy, vagy urambocsá’ NASCAR Trucks/Xfinity gépben, mint például Natalie Deckernek, Toni Breidingernek, vagy minden Instagram-versenyzőnő ősanyjának, Lindsay Brewernek.

Előbbi két hölgy viszont nem számít közösségi médiás influencernek, így ők egyelőre csak álmodozhatnak a nagy lehetőségről.

Na ez az igazi szexizmus.