Penske nem zárja ki, hogy szakítanak az Indy 500 egyik legnagyobb hagyományával

Penske nem zárja ki, hogy szakítanak az Indy 500 egyik legnagyobb hagyományával
credit: Penske Entertainment/Chris Owens



Az IndyCar és az Indianapolis Motor Speedway tulajdonosa, Roger Penske 85 esztendős. Amióta pedig a világon van csak egyszer, még 1947-ben fordult elő, hogy az Indianapolis 500 rajtrácsa kevesebb, mint 33 autóból állt.

Az idén májusi versenyt tekintve már két hónapja 32-n áll a nevezési lista.

A Penske Entertainment folyamatosan dolgozik azon, hogy meglegyen a tradicionális létszám, az idő viszont egyre inkább ellenük dolgozik.

Legutóbb 2020-ban volt példa arra, hogy a hajrában lett meg a 33. autó.

A COVID miatt augusztusra áttett 104. Indy 500 előtt mindössze két héttel lett bejelentve a DragonSpeed Ben Hanleyvel a volán mögött.

Ebben az IndyCar elnöke, Jay Fyre vállalt oroszlánrészt, aki a jelenlegi tárgyalásokat is vezérli.

A helyzet viszont jelen állás szerint sokkal sötétebb, mint két évvel ezelőtt.

“Miért kell ezeket a megbeszéléseket most , március végén csinálunk és nem már novemberben?” – tette fel a kérdést az Indy Starnak egy neve elhallgatását kért csapattulajdonos.



“Nem arról van szó, hogy hálátlanok vagyunk, de az az utolsó pillanatbeli kapkodás senkinek sem tesz jót.”

Az egyik fő ok, ami miatt nem tud összeállni újabb program az a szakemberhiányban keresendő.

Több IndyCar-csapat kiterjesztette szerepvállalását a szériában, aminek révén már nem áll rendelkezésre annyi szerelő és mérnök, ami elegendő lenne egy kizárólag Indyre szóló projekthez.

Emellett ott az állandó probléma, a pénzhiány is, a bajnokság iránt érdeklődő új gárdák szponzorvadászatára pedig negatív hatással lehet egy muszájból összetákolt Indy 500 program.

A Don Cusick vezette Cusick Motorsports tavaly az Andretti Autosport partnereként vett részt a viadalon, míg a Beth Paretta nevéhez fűződő Paretta Autosport a Team Penske segítségével debütált.

Mindkét alakulat célja, hogy jövőre minimum részidősként folytassák az IndyCarban, de ezen törekvéseiken sokat ronthat, ha a nagy sietségben tető alá hozott nevezésük következtében pocsék eredménnyel zárnák az 500-at.

A potenciális befektetőket ugyanis nem érdeklik a miértek, csak a számokat nézik.

Kellő felkészülés nélkül pedig nem lehet felvenni a kesztyűt olyan nagycsapatokkal, mint pl. az Andretti Autosport, a Chip Ganassi Racing, vagy épp a Team Penske.



“Az ő programjaik minden forrással rendelkeznek” – mondta egy másik, szintén anonimitásba borult tulajdonos.

“Az új, kicsi gárdák számára olyan ellenük pályára lépni, mint kövekkel beszállni egy késes bunyóba.”

Az Indy Starnak Penske újfent megerősítette, hogy dolgoznak a megoldáson, ugyanakkor nem mindenáron.

Csak azért nem akarnak feleslegesen pénzt és energiát beleölni, hogy elmondhassák, megvan a 33 autó.

“Lesz versenyünk” – mondta a Kapitány.

“Kereskedelmi szempontból nem jelent sokat, hogy van-e 33 autó a rajtrácson, vagy nincs. Történelmileg nyilván van jelentősége, ugyanakkor micsoda versenyünk volt tavaly is és mekkora izgalmakat váltott ki Helio [Castroneves] sikere, aki idén harcba száll az ötödik győzelméért. Az ilyen dolgokra kell összpontosítanunk. Szeretnénk, ha meglenne a 33 autó és az êsszerűség, realitás keretein belül teszünk is érte.”





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy